Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Nagyotmondó Ferenc a rádióban

Gyurcsány Nagyotmondó Ferenc a Kossuth Rádióban elhangzott reggeli interjújában az Ordacsehi húsz kilométeres sehonnából sehonnába vezető 3,3 milliárdos még ki sem fizetett sztrádaszakasz sikeres megépítését méltatta. A Népszabadság közlése szerint a horvátországi több kilométer hosszú alagutakkal és viaduktokkal tűzdelt autópálya mindössze 1,6 milliárdba került. A kormányaz ország egyik legdrágább autópálya-szakaszát sózta a nyakunkba.


Dátum: 2005-07-26 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:22.926481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reagálás Gyurcsány Ferencnek, a Kossuth Rádióban elhangzott reggeli interjújára

Abban egyetértünk Gyurcsány Ferenccel, hogy örülni lehet az autópálya-építésnek, de az útépítési program felgyorsítása elsősorban annak köszönhető, hogy Magyarország uniós tagállamként könnyebben jut hitelekhez. A kormány az autópálya-építésekhez semmit nem tett hozzá, mivel a költségvetésből egyetlen fillért sem rendelt mellé, így az építkezések kifizetése a következő kormányzati ciklusokra marad.

Szakmailag valótlan a miniszterelnök állítása a horvátországi útépítésekről, mivel a horvát autópályákon is vannak csomópontok, sőt több kilométer hosszú alagutak és viaduktok, és itt is három irányban építették a gyorsforgalmi utakat. Sajnos a magyar autópálya-építés jóval drágább mind a horvátországi, mind a korábbi magyar autópálya-építkezéseknél is. A miniszterelnök kisajátítja az előző kormány alatt elkezdett és a következő ciklus alatt befejezendő útszakaszokat is, mivel az újonnan építettekhez számítja ezeket.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja szerint jó volna, ha a miniszterelnök nem akarná megmondani, hogy a magyar emberek mire legyenek büszkék, hiszen a választási kampányban megígért 800 helyett mindössze 370 kilométer gyorsforgalmi út készül el ebben a ciklusban.

Budapest, 2005. július 26.

Manninger Jenő

országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek