Demszky végre fejleszt: koncepció pénz nélkül
A volt ipari negyedek lakáscélú hasznosítását tartja a főpolgármester a legfontosabb előrelépésnek az elmúlt évek lakásépítési folyamataiban. Sasvári Szilárd fővárosi közgyűlési képviselő, a Fidesz budapesti alelnöke elmondta, szomorú, hogy a fővárosiaknak tíz évig várniuk kell egy lakáskoncepcióra, de a legnagyobb probléma most is az, hogy nincs hozzárendelve anyagi forrás.
Dátum: 2005-07-26 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:24.481378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy az eddigi anyagokban kétmilliárd forintos magánerős beruházást látott, amelyben az önkormányzat mindössze 200 millió forinttal venne részt. Emlékeztetett arra, hogy ő nyújtott be javaslatot a közgyűlésben kétmilliárd forintos lakáskoncepcióra, amelyet elutasítottak.
Legalább ekkora összegre van szükség, mivel az úgynevezett rozsdaövezetek jelentős infrastrukturális fejlesztéseket igényelnek. Problémás, hogy az önkormányzat nem számol bérlakásokkal, pedig a budapestiek egyre szegényednek. Ezt illusztrálva közölte: országos szinten idén mintegy 15 ezer újonnan épült, eladatlan lakás várható, ezek 15-20 százaléka Budapesten van.
Folytatódik az a tendencia, hogy nemcsak a gazdagok, hanem akik egy kicsit is jobban keresnek, azok kiköltöznek Budapestről, a szegényedő fővárosiak pedig csak 30-40 négyzetméteres kis lakásokat tudnak vásárolni, s inkább a külföldiek keresnek értékesebb ingatlanokat.
MTI - fideszfrakcio.hu