Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Betiltanák az újfasiszta pártot

A főügyészség megkapta azt a beadványt, amely a Szlovák Testvériség Mozgalom betiltását követeli. Mint ismeretes, a párt tagjai Rozsnyón és Komáromban a magyarok és a zsidók ellen tüntettek. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője azt reméli, hogy a feljelentés sikerrel jár, és betiltják a pártot.


Dátum: 2005-07-26 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:29.402356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szlovák Testvériség Mozgalom tagjai július 5-én, Cirill és Metód emléknapján Komáromban tüntetettek, ahol Jókai Mórt és Klapka Györgyöt söpredéknek nevezték és harcba szólították a szlovákságot a magyarok és a zsidók ellen. Egy hónappal korábban, a trianoni döntés évfordulóján pedig Rozsnyón követelték a Kossuth-szobor ledöntését.

A szlovák újfasiszta párt ellen a napokban névtelen feljelentés érkezett a főügyészségre. A szervezetet faji indíttatású bűncselekmény elkövetésével vádolják. Értesüléseink szerint a beadványt nem hivatalos módon az MKP is támogatta. A zsidó hitközség nyíltan is tiltakozott az újfasiszták komáromi fellépése ellen, és további lépéseket is próbálnak tenni.

Az újfasiszták szervezetét hivatalosan is bejegyezték, hiszen az összes törvényes feltételt teljesítették. Erre a Belügyminisztérium szerint azért kerülhetett sor, mert a párt hivatalos programja nem tartalmazta azokat a kijelentéseket, ami a nemzeti programjukban szerepel. Hasonló véleményen van Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője is.

"Csak úgy lehetett bejegyezni a szervezetet, hogy a programjukban mást tüntettek fel, mint ami a valódi céljuk. Nagyon durva csaláshoz folyamodtak. Igazi arcukat Rozsnyón, Komáromban és a honlapjukon mutatták meg. Itt egyértelművé vált a magyar- és zsidóellenességük. Ezért véleményem szerint be kellene tiltani a pártot. Az ilyesfajta rasszizmus ugyanis teljesen elképzelhetetlen egy uniós tagállamban. Nagyon remélem, hogy a beadvány eredményeként betiltják a pártot, bár erre még nem volt példa" - mondta lapunknak Bárdos.

Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke ezzel szemben nem bízik a feljelentés sikerességében.

"Úgy gondolom, a pártot mindenképpen be kellene tiltani. Hiszen ez egy olyan szervezet, amely gyűlöletet szít. Tagjai a volt fasiszta Szlovákia egyenruháit viselik, ami az önkényuralmat szimbolizálja. Ezért a jelenlegi törvények értelmében be kellene tiltani. Viszont tekintettel arra, hogy az ilyen mozgalmakkal a köztársasági elnök is szimpatizál, nehezen tudom elképzelni, hogy erre sor kerülne. A szlovák demokrácia ugyanis nem olyan erős, hogy egy ilyen ügyben határozott döntést tudna hozni".

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek