Mégsem perli be az MDF a Fidesz frakcióvezetőjét
Kezet nyújtott a Fidesz nevében a Magyar Demokrata Fórumnak Pokorni Zoltán egy szerdai reggeli televíziós műsorban. A politikus az MTV Nap-kelte című műsorában arra a kérdésre válaszolt, miként értékeli, hogy az MDF korábbi szándékával ellentétben mégsem pereli be Áder János frakcióvezetőt, a köztársasági elnök választás során tett kijelentései miatt.
Dátum: 2005-07-27 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:30.986455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz alelnöke a közszolgálati televízió reggeli műsorában kifejtette: "politikai céljaink, a stratégia az közös, szerintem egy hajóban ülünk, az alapvető politikai szándékaink azok közösek" - jelentette ki, hozzátéve, hogy nem szeretné "magával cipelni" azokat a feszültségeket, amelyek a köztársaságielnök-választás ügyében kialakultak.
"Magyarán mi kezet nyújtunk az MDF-nek, azt gondoljuk, hogy együtt kell dolgoznunk, örülök annak, ha nem pereskednek" - mondta Pokorni Zoltán.
MTI - fideszfrakcio.hu