Két kisebb anyagdarab szakadt le a Discoveryről az indítás után
Arról a két kisebb anyagdarab egyikéről, amely leszakadt le a Discovery amerikai űrrepülőgép-rendszerről az indítás után, megállapították, hogy az a orrfutó berendezéséről vált le, és az egy 3,8 centiméteres cserépdarabka - közölték kedden a NASA szakértői. A másik leszakadt anyagdarab mibenlétét egyelőre nem tudták meghatározni egyértelműen, de a kilövés utáni videofelvételek alapján nem sértette meg a keringőegységet.
Dátum: 2005-07-27 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:31.656240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az indítás után készített felvételeket alaposan kielemzik, hogy az amerikai űrkutatási hivatal mérnökei bizonyosak legyenek abban, hogy a Discoveryn nem keletkezett olyan mértékű sérülés, mint amilyen 2003. február 1-jén a visszatérő Columbia tragédiáját okozta.
A keddi indítást több mint száz kamerával követték, de maguk az asztronauták is, miután kikötnek a Nemzetközi Űrállomáson, többször tüzetesen átvizsgálják hajójukat mielőtt engedélyt kaphatnak a visszatérésre.
MTI - fideszfrakcio.hu