Két hónap múlva nem lesz izraeli katona a Gázai övezetben - Mofaz
Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter közölte: két hónap múlva nem lesz több izraeli katona a Gázai övezetben. Saul Mofaz a Jediót Ahronót című izraeli napilapnak nyilatkozott, amely szerdai számában közölte az interjút.
Dátum: 2005-07-27 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:32.279306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter megerősítette, hogy az izraeli hadsereg teljes egészében kivonul a Gázai övezet Egyiptommal közös határán lévő, az izraeliek által Philadelphia folyosónak, az arabok által Szaláheddín (Szaladin) folyosónak nevezett ütköző övezetből.
"Nem szándékozok erőket fenntartani a Philadelphia folyosóban. Nem hagyok ott egy izraeli beékelődést" - jelentette ki a védelmi miniszter. Mofaz hangsúlyozta, az október eleji rós hasána (zsidó újév) előtt, a kivonulás befejezéséig elhagyjak a Philadelphia folyosót.
A miniszter elmondta, hogy várhatóan a jövő héten írják alá a megállapodást Egyiptommal, aki 750 katonát vonultat majd fel a Philadelphia folyosó mentén, így az izraeli csapatok ezzel egy időben elhagyhatják az egész Gázai övezetet.
Amosz Gilad tábornok, a védelmi minisztérium politikai tanácsadója a tervek szerint a jövő héten tárgyal Egyiptomban a megállapodás véglegesítéséről.
MTI - fideszfrakcio.hu