Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kitűnő érettségivel nem lehetett egyetemre jutni

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora szerint az idei felvételi ponthatárok következtében a középiskolákban az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsgák felé tolódik majd az érdeklődés, mivel ezek pluszpontokat jelentenek. Klinghammer István, az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke szerdán az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy idén mintegy 17 ezren jelentkeztek egyetemükre, közülük mintegy 4.300 hallgatót vesznek fel.


Dátum: 2005-07-27 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:10:35.335914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felvételi ponthatárokkal kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy nagyon sok szakon meg kell követelni az emelt szintű érettségit és a nyelvtudást, de mint mondta, más szakokon nem biztos, hogy ugyancsak szükség van erre. Példaként említette a tanítóképző, óvodapedagógia- vagy a testnevelés-rekreáció szakokat.

Klinghammer István azt mondta, magasnak tartja a ponthatárokat, mert a slágerszakokra 110 százalékkal lehet csak bekerülni. Mint mondta, egy kitűnően érettségizett diák, ha nem szerzett pluszpontokat a slágerszakokra nem jutott be.

Közölte, hogy sajnálja a gyerekeket, akik 1 pont híján nem kerültek be. A jogászok példáját említve elmondta, hogy 135 pont volt a követelmény, amely 112,5 százalékos teljesítményt igényelt. Mint mondta, "tízesével" vannak olyanok, akik egy ponttal maradtak

le.

Emlékeztetett: éppen ezért kérték korábban, hogy a minisztérium engedélyezze, az intézmények tehessenek javaslatot a keretszámok módosítására, s így ezeket a gyerekeket fel lehessen venni. Ismertetése szerint az ELTE-n mintegy 4.600 államilag finanszírozott helyet hirdettek meg, és mintegy 4.300-at töltenek be, "tehát meg lett volna a mód" a változtatásra.

Ismertetése szerint az államilag finanszírozott helyek száma az előző évhez képest kevesebb lett az ELTE-n, ez szakonként változó, az egész egyetemen összességében olyan 6-7 százalékkal csökkent.

Közölte, egyetért Magyar Bálint azon véleményével, hogy legyenek elitegyetemek a tömegképzés mellett. Mint mondta, "mások az egyetemek adottságai", példaként említve a hagyományokat, a felszereltséget, az oktatói karok minősítettségét. Hozzátette, hogy ez "a világban is tendencia".

A rektor szerint "kétélű dolog" az a vélemény, hogy a tavaly érettségizettek kedvezőbb helyzetben voltak. Közölte, hogy a szülőket meg kell érteni, de mint mondta: "aki tavaly érettségizett, azért annak is kellett ám szintemelő érettségit tenni, kellett nyelvvizsgával rendelkezni".

Elismerte ugyanakkor, hogy a tavalyi érettségizetteknek "az út esetleg egyenesebbnek tűnt".

Ismertetése szerint a rektori konferencia tagjainak kedden felajánlotta, hogy ha szükségesnek tartják, akár már a jövő hétre összehívhatják a tanácskozást, ám mint mondta, nem hiszi, hogy van olyan sürgős ügy, ami miatt ezt meg kellene tenni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek