"A faluparlamentek mutatják a helyes irányt"
Manninger Jenő, Zala megye 3. számú választókörzet fideszes országgyűlési képviselője aggodalmait fogalmazta meg az ország jövőjére nézve, mondván: ellenzékben nehéz befolyásolni a rossz döntések miatti hátrányos folyamatokat. - Nőtt az adósság, aminek egyik fő okát látom a saját szakterületemen - mondta.
Dátum: 2005-07-27 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:39.081384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az autópályák teljes egészében hitelből, illetve kötvénykibocsátásokból épülnek. A kormány pénzügyi trükkökkel, költségvetésen kívüli hitelekből finanszíroz, s ez a kritikus mértéken is felüli, hiszen mintegy ezer milliárd forintról van már szó. Mindemellett az építkezésekkel összefüggő szállítási útvonalak minőségében a már balesetveszélyes körülményeket jelentő károk helyreállítási költségei nincsenek megfelelő mértékben beállítva a költségvetésbe. Ismert egy Balaton körüli felmérés, miszerint a turisták zöme a régió legnagyobb gondjaként az utak állapotát jelölte meg. Én ezt az ügyet folyamatosan napirenden tartom.
Mennyire tud befolyással lenni?
Kezdeményeztem több tárgyalást számos illetékessel, a részbeni vasútra terelés hozott részeredményt, a fennmaradt közúti szállítással kapcsolatosan ideiglenes megoldásnak ígérkezik a hadiútként ismert volt honvédségi nyomvonal használatbavétele. Az utak felújításának tárgyalását kezdeményeztem a parlament gazdasági bizottságánál, de nem került az ügy a tárgyalóasztalra, talán az ősszel sikerül ezt majd elérnem. Eredmény a mutatkozó kormányzati készség arra, hogy további pénzek legyenek bevonva az útjavításokra, ám ezek forrásaként is hiteleket jelöltek meg.
Mint képviselő, miként értékeli a politikai és gazdasági folyamatokat?
Nagy hiba, hogy a kormányzat csak 2006-ig tervez. Gazdasági stratégiai szemlélet helyett csupán kampányolnak immár éveken keresztül. Az ország adósságállomány-növekedési bajai mindenütt ott vannak a településeken, Keszthelyen is az eladósodás felé tendálás látszik. A kistelepülések nem tudják fenntartani az intézményeiket, a kistérségen keresztüli finanszírozásból sem következik pozitív fordulat. A szervezett faluparlamentek mutatják azt az irányt, amit követni kellene: az alsófokú oktatás költségterheiből nagyobbat kellene központilag vállalni, a tömegközlekedésben is egyre több olyan gond mutatkozik, ami miatt tovább romlik a vidéki lakosok utazási lehetősége, a mezőgazdaság hátrányos helyzetét csak fokozza a nem megfelelő támogatási rendszer, valamint a piacvédelem hiánya. A Balaton-törvény általam szorgalmazott módosítását talán az év végére sikerül elérnem. Zalakaros térségében több településen kiépült az utóbbi három évben a szennyvízcsatorna-rendszer, aminek hiányzik a főművi beruházása: idén ez hetvenmillió forintból elkezdődött, de ennek tízszerese szükséges a befejezéshez. Szeretném elérni, hogy legalább 2006-ra funkcionálhasson a közmű. Munkálkodom azon, hogy a keszthelyi kórház megkaphassa a fejlesztési cél- és címzett támogatást.
Hogyan értékeli az adótörvény módosítási tervezeteit?
Az adócsökkentést a Fidesz is kezdeményezte, ám nem oly módon, hogy mellette újabb terhek jelenjenek meg. Szövetségünk álláspontja az, hogy az állam vállaljon szerepet a közüzemi szolgáltatásban olyan mértékig, hogy a víz, az energiaár ne emelkedjen az infláción felüli arányban. A kormány által képviselt szabadpiaci forgalom melletti szociális támogatás szűk kört érint, a vízfogyasztásra egyelőre nincs is ilyen.
Hogyan tekint a következő választás elé?
Az újabb kormányzati ciklus képviselőjelöltjeként. Bízom benne, hogy megkapom a választók bizalmát az ismételt mandátumszerzéshez. A folytatás szándéka már az EU-parlamenti képviselőválasztás idején is motivált, ezért is nem vállaltam szerepet a listán befutónak számító helyen. Azt sem akartam, hogy a körzetemben időközi választás legyen. A közlekedési, vízügyi és környezetvédelmi szakmapolitikát szeretném a jövőben is képviselni.
Zalai Hírlap - fideszfrakcio.hu