A Püski házaspáré a Szent István-díj
Az összmagyarság érdekében végzett áldozatos tevékenysége miatt, a hetvenedik házassági évfordulóját ünneplő Püski házaspár kapja idén a Szent István-díjat. Erről július 16-án döntött az alapítvány kuratóriuma, valamint a támogatók. Az ünnepélyes díjátadóra augusztus 14-én kerül sor a Mindszenty József Katolikus Iskola Millenniumi díszudvarán. Az elismerő díjat eddig Orbán Viktor, Duray Miklós és Tőkés László, valamint Nemeskürty István kapta meg.
Dátum: 2005-07-27 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:39.683874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A királyvárosban és környékén élő polgárok, valamint a Szent István Alapítvány támogatói körében végzett közvélemény-kutatás eredménye alapján, az alapítvány kuratóriuma július 16-án úgy döntött: az összmagyarság érdekében végzett áldozatos tevékenységéért az idén a 70. házassági évfordulójukat ünneplő Püski házaspárnak ítéli oda a Szent István-díjat, tudta meg lapunk Bihari Antaltól, a díj alapítójától, a kuratórium tagjától. Az elmúlt héten személyesen értesítette a házaspárt Bihari Antal, arról, hogy ők a 2005. év díjazottai. Mint mondja, váratlanul érte őket a megtiszteltetés és meghatódva fogadták a meghívást.
A díj átadására augusztus 14-én este hét órakor kerül sor, Esztergomban a Mindszenty József Katolikus Iskola Millennéumi díszudvarán. Az ünnepség előtt hat órai kezdettel Kiss-Rigó László püspök hálaadó szentmisét mutat be a Szent Anna templomban. Bihari Antal elmondta, hogy az ünnepségre minden támogatót, valamint a Püski család tisztelőit is várják. Nagy valószínűség szerint az előző évek díjazottai is jelen lesznek, mikor a házaspár átveszi Melocco Miklós szobrászművész, Szent Istvánt ábrázoló bronzszobrát.
Püski Sándor és felesége élete és munkássága a magyar múlt értékeinek felmutatásával, erkölcsi tartásukkal nélkülözhetetlen fogódzókat adtak, s a nemzeti emlékezet folytonosságát teremtették meg az egymást követő nemzedékek számára. Püski Sándor 1938-ban nyitotta meg könyvesboltját, egy évvel később alapította meg a Magyar Élet Könyvkiadót. A könyves műhely főként a népi írók műveit jelentette meg. Püski Sándor szervezője volt az 1942. és az 1943. évi szárszói konferenciának. Kiadóját 1950-ben államosították, őt pedig 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték. A Püski házaspár 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. Püski Sándor 1975-ben New York-ban hozta létre a Püski Kiadót, amelynek gondozásában az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Magyarországon politikai okokból közlési lehetőségekhez nem jutott szerzők munkáit adta közre. Az 1989 óta tevékenységét ismét Budapesten folytató Püski Sándor és felesége könyvesháza irodalmi és szellemi műhelye, zarándokhelye lett a magyarországi és a határokon kívüli íróknak. A Püski házaspár könyvkiadói munkásságát mindenkor áthatotta az erkölcsi feladatvállalás, a küldetéstudat, a magyarság sorsáért mind a mai napig érzett felelősség.
A Szent István-díj Alapítvány 2001-ben jött létre, az önálló magyar állam ezeréves fennállását ünneplő millenniumi évben Esztergomban. Az alapító esztergomi polgár, Bihari Antal elgondolása szerint, azokat a kortársakat jutalmazzák ezzel a díjjal, akik az összmagyarság érdekében tevékenykednek és szereznek elévülhetetlen érdemeket. A jelölések egy éven át az összmagyarság köréből érkeznek az alapítvány kuratóriumához és az a személy nyeri el a kitüntetést, aki a legtöbb jelölést kapta. 2002-ben elsőként Orbán Viktor, a következő évben Tőkés László és Duray Miklós, 2004-ben pedig, a nemzet tanár ura, Nemeskürty István vehette át a bronzszobrocskát.
Forrás: Hídlap