Felvételi esélyegyenlőség?
Mérjék fel, hogy a középiskolai tanulmányaik alapján hányan szerezték meg az emelt szintű érettségit és a nyelvvizsgákat plusz költség nélkül! Mennyi a plusz költség?! 200-300 ezer Ft vagy 1 millió? Nekem csak egy középfokú nyelvvizsgára tellett, fölösleges volt négy évig kitűnőnek lennem, és kitűnőre érettségiznem két dicsérettel egy jó nevű gimnáziumban - írja egy olvasónk.
Dátum: 2005-07-27 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:40.580606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentkezés sem ingyenes, és hány helyre kellett volna beadnom a jelentkezési lapot, hogy legyen köztük olyan, ahol elérhető a pontszám, és esetleg még érdekel is?!
Félretájékoztatták a felvételizőket azzal, hogy azt mondták a közép szintű érettségi elég az egyetemekre való bejutáshoz? Miért van 20 pont különbség ugyanannál az egyetemnél, ugyanannál a szaknál a tavalyi és az idei felvételi pontok között (pl. a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar).
H. K.