Megdőlhet a vízfogyasztási rekord
Várhatóan megdől majd az eddigi vízfogyasztási rekord a következő, kánikulai napokban Budapesten - közölte a Fővárosi Vízművek kommunikációs igazgatója az MTI-vel szerdán.
Dátum: 2005-07-27 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:44.569764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Péterffy Gábor elmondta: idén a legmagasabb vízfogyasztást egy júniusi napon mérték, akkor mintegy 700 ezer köbmétert vizet használtak el a fővárosban. Az elmúlt évek fogyasztási rekordja 870 ezer köbméter, amelyet két évvel ezelőtt mértek - tette hozzá.
Mint mondta, a vízművek víztermelési kapacitása napi egymillió köbméter felett van, így azt a fogyasztás nem haladja meg. Hangsúlyozta: vízkorlátozásra nem kell számítani, erre utoljára 15 éve volt példa a fővárosban. Péterffy Gábor elmondta: mindenkit arra bíztatnak, hogy a kánikulai napokban minél több vizet igyon, és bátran locsolja a kertjét.
MTI - fideszfrakcio.hu