Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szolidaritás napját ünneplik Lengyelországban

A lengyelparlament alsóháza szerdán hivatalos állami ünneppé nyilvánította augusztus 31-ét, azt a napot, amikor 25 évvel ezelőtt létrejött a független Szolidaritás szakszervezet, a szovjet tömb első államilag engedélyezett független munkásszervezete.


Dátum: 2005-07-27 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:44.861672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szejm nagy többséggel hagyta jóvá a javaslatot, melynek értelmében augusztus 31. ezentúl hivatalos állami ünnep, a "szolidaritás és a szabadság" napja lesz. Az amerikai kongresszus július 18-án két lengyel származású szenátor, Barbara Mikulski és George V. Voinovich javaslatára augusztus 31-ét ugyancsak a "Szolidaritás napjává" nyilvánította az Egyesült Államokban. A Lech Walesa vezette független szakszervezet születésének 25. évfordulóját augusztus végén megünneplik Gdanskban, Varsóban és Brüsszelben is. A fő ünnepséget augusztus 31-én Gdanskban rendezik meg mintegy húsz állam- és kormányfő jelenlétében. A gdanski hajógyárban, a független szakszervezet "születési helyén" augusztus 26-án Jean-Michel Jarre francia popsztár ad koncertet. A szejm szerdán ugyancsak elsöprő többséggel a néhai II. János Pál pápa, a lengyel Karol Wojtyla napjává nyilvánította október 16-át, de ez csak emléknap lesz, nem hivatalos állami ünnep. Az egykori krakkói bíboros érseket, Wojtylát 1978. október 16-án választották pápává a Vatikánban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek