Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elítélték az alagúttűz kimenetelének felelőseit

Tizenhárom embert ítélt el a francia bíróság szerdán a Mont Blanc alagútban történt halálos áldozatokat is követelő baleset kapcsán.


Dátum: 2005-07-27 19:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:45.168271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárgyalás során négy vállalatot és tucatnyi magánszemélyt vádoltak azzal, hogy bűnösök gondatlanságból okozott vétlen emberölés bűntettében. A Mont Blanc alagútban okozott tűz 39 ember életét követelte és 53 órán át tartott a lángok megfékezése.

A bíróság hat hónap letöltendő és 24 hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki arra Gerard Roncolira, aki az alagutat működtető cég (ATMB) alkalmazottjaként a biztonságért volt felelős. Az ATMB egykori vezetőjét, Remy Chardont két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az ATMB 100 ezer eurós, az alagutat olasz részről irányító vállalat (STMB) 150 ezer eurós pénzbírságot kapott. Kilenc, gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt gyanúsítottat pénzbüntetésre, illetve pár hónapos letöltendő vagy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság. Négy vállalat az alagúttűz kialakulásában okozott felelőssége miatt szintén pénzbírságot kapott. A francia államügyész áprilisban kérte a svéd Volvo autógyár elleni vádak ejtését, mivel nem találtak kielégítő bizonyítékot arra, hogy a belga bejegyzésű Volvo kamion - amely liszttel és margarinnal volt megrakodva és kapott lángra - okozta volna az alagúttüzet. A bíróság végül ejtette a Volvo elleni vádakat. A kamiont vezető belga sofőr, Gilbert Degrave viszont négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A tragédia 1999 március 24-én történt, amikor a belga bejegyzésű Volvo kamion kigyulladt. A tűz húsz kamionra és tizenegy autóra terjedt tovább, míg végül az alagútban 1000 Celsius fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A három hónapos tárgyalást négy éves nyomozati szakasz előzte meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek