Megtalálták a lezuhant orosz gép utasait
Mind a 14 utas és a 2 fős legénység is életét vesztette annak az AN-28-as repülőgépnek a fedélzetén, amely csütörtökön zuhant le az orosz Távol-Keleten, a habarovszki területen. A holttesteket a gép úti célja, Ajan település közelében találták meg pénteken a mentőalakulatok. Az áldozatok között 2 gyermek és egy japán állampolgár is van.
Dátum: 2002-08-30 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:37.799303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megtalálták a gép számos darabját is, az AN-28-as törzsét azonban még tovább keresik. A szakértők szerint a repülő a Japán-tengerbe zuhant, és a holttesteket, valamint az alkatrészeket a hullámok sodorták a partra. Környékbeli halászok biztosak abban, hogy csütörtökön látták a repülőt a vízbe csapódni. Ezt valószínűsíti, hogy a tenger felszínén nagy kiterjedésű olajfolt úszik. A katasztrófa-elhárító alakulatok abban reménykednek, hogy pénteken enyhül a rossz időjárás, amely eddig akadályozta az egész éjjel is tartó kutatást.
A Habarovszkból induló kisméretű utasszállító gép mindössze 4 percre az ajani repülőtértől zuhant le. A habarovszki területi kormány bizottságot állított fel a szerencsétlenség okainak megállapítására. Az elmúlt 2 évben 4 orosz gyártmányú AN-28-as zuhant le világszerte, legutóbb a lengyel légitársaság gépe járt szerencsétlenül Dél-Amerikában.
MTI