Blair együttműködésre szólított fel
Nagyobb nemzetközi együttműködésre szólított fel szerdán a terrorizmus elleni küzdelemben Tony Blair brit miniszterelnök, egyben sürgetve az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy tegyen közzé határozott állásfoglalást a terrorizmus kérdésében.
Dátum: 2005-07-28 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:47.414675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem engedhetjük meg, hogy a terroristák megosszanak minket nemzet, faj vagy a vallás alapján" - jelentette ki Blair, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel tartott közös sajtóértekezletén.
"Az együttműködés azon módjait kell keresnünk, amelyek erősítik az együttműködést a terrorizmus ellen folytatott küzdelemben. Bízom benne, hogy a szeptemberi millenniumi ENSZ konferencián közzétesznek egy határozott állásfoglalást ezen a téren" - fűzte hozzá a brit kormányfő.
Erdogan kijelentette: Törökország már több ezer életet vesztett el a terrorizmus miatt. A szélsőséges erők legyőzésének kulcsa a nemzetközi szolidaritásban keresendő.
MTI - fideszfrakcio.hu