Megdőlhet a melegrekord
Az év eddigi legmelegebb napja várható, a napokban pedig megdőlhet az országos melegrekord is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2005-07-28 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:49.756385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezen a napon 1983-ban Tiszakécskén mérték az országos melegrekordot, ahol 38,0 fok volt, a csütörtöki prognózis szerint 31-36 fok lesz, de pénteken és szombaton további melegedés várható, így valószínűleg meg fog dőlni az országos melegrekord - mondta Jenki Szilvia. Tájékoztatása szerint az elmúlt száz évben az abszolút melegrekord 41,7 fok volt Magyarországon, amit Békéscsabán mértek 2000. augusztus 21-én. Azt még nem lehet előre jelezni, hogy megdől-e az abszolút rekord - tette hozzá a meteorológus. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a hőség miatt szerdán 15-20 százalékkal több hívást kaptak, de igazán komoly esetszám emelkedést csütörtökön, illetve pénteken várnak. Mint mondta, az elkövetkező napokban akár 30-40 százalékkal is több riasztást kaphatnak a nagy hőségre való tekintettel. Ez azt jelenti, hogy míg Budapesten egy átlagos napon mintegy 300 esetben riasztják a mentőket, ez most 400 riasztás fölé is emelkedhet. A hőség megterhelés a mentősöknek is, ezért ásványvizet kapnak és ezen a három kánikulai napon engedélyeztük a térdnadrág viselését - közölte a szóvivő. Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) szóvivője elmondta: csütörtök reggeltől a havária helyzetre való tekintettel 12 órás műszakokban, harminc-harminc mosóautóval locsolják a fővárosi közutakat. A közterületek locsolása addig tart, amíg 30 fok feletti a hőség. Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint eddig nem okozott fennakadást a tömegközlekedésben a hőség, de folyamatosan ellenőrzik a villamos és a HÉV vonalakon a sínek állapotát, s ha szükséges sebességkorlátozást rendelnek el. A MÁV Rt. azt közölte az MTI-vel, hogy a tartós meleg miatt országszerte 110 helyen mérik a sínek hőmérsékletét és az értékeket két óránként, de minimum napi három alkalommal figyelemmel kísérik. Közlésük szerint várható - a biztonságos vonatközlekedés érdekében -, hogy csütörtökön több helyen csökkentik a vonatok sebességét, ezért a menetidők hosszabbak lehetnek.
MTI - fideeszfrakcio.hu