Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NFT: nem célja a népesség egészségi állapotának javítása?

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) nem ért egyet a II. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) legújabb változatával, mert abban nem szerepel "önálló stratégiai célként" a népesség egészségi állapotának javítása - közölték csütörtökön Budapesten. Felhívták a kormány figyelmét, hogy a kerekasztal a kormány által korábban elindított változatot tartja helyesnek, amely változatot a NEK már véglegesített - mondta Kubányi Jolán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke, a NEK levezető elnöke, a kerekasztal ülése után sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-07-28 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:55.865546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: amennyiben a kormány ragaszkodik a legújabb változathoz, akkor a NEK szerint az egészségügyi fejezetben foglaltakat az EU-finanszírozással összefüggésben a többi hazai

forrásból kell megvalósítani.

A kerekasztal határozatában kinyilvánította, hogy a kormány sms-kampányának első kérdése - miszerint ha lehetősége lenne a szülőnek, megválasztaná-e harmadik gyermeke nemét - etikátlan volt és ellentétes nemzetközi egyezményekkel - mondta a levezetőelnök. A NEK csütörtöki ülésén foglalkozott a 14-18 évesek egészségügyi helyzetével is. Megállapította, hogy az egészségi állapot mérése és összehasonlítása érdekében számítógépes rendszer kiépítése szükséges a háziorvos, az iskolaorvos, és a szakorvos között.

Ezen kívül meg kell erősíteni a védőnői hálózatot, lehetővé kell tenni az egész országban a gyógytestnevelést, és pályázatokkal kell támogatni tanuszodák építését, valamint szorgalmazták, legyen külön tantárgy az egészségtan az iskolai oktatásban - mondta Gauland Mária, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviseletében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek