Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befejezi fegyveres harcát az IRA a brit uralom ellen

Befejezi a több évtizedes fegyveres harcot az észak-írországi brit uralom ellen az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) csütörtök délutáni hatállyal; Tony Blair brit miniszterelnök "soha nem látott nagy lépének" minősítette az IRA döntését. Az IRA közleménye szerint utasították az összes földalatti egységüket, hogy tegyék le a fegyvert, és fejezzék be tevékenységüket.


Dátum: 2005-07-28 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:56.774073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A vezetőség hivatalosan elrendelte a fegyveres harc befejezését. Az önkénteseket utasították, hogy segítsék elő a tisztán politikai, demokratikus programokat kizárólag békés eszközökkel" - hangzik a közlemény.

Az IRA arról is tájékoztatott, hogy rövidesen meg fogják hívni John de Castelain nyugalmazott kanadai tábornokot, aki 1997 óta dolgozik az IRA és más északír csoportok lefegyverzésén, és újabb titkos fegyverraktárakat fednek fel előtte megsemmisítés céljából. Az Ír Köztársasági Hadsereg felszólította ellenfeleit, Észak-Írország protestáns többségét, hogy fogadják el új álláspontját elegendőnek a hatalom megosztásáról szóló tárgyalások felújításához.

Protestáns vezetők már az IRA bejelentése előtt figyelmeztettek, hogy hónapokra lesz szükség ahhoz, hogy megbizonyosodjanak az IRA szavainak igazságtartalmáról. Emlékeztettek arra, hogy az IRA-nak már 2000 közepére teljesen le kellett volna szerelnie, ám 2001 vége előtt hozzá sem kezdett, és 2003-ban le is állt vele.

Az IRA biztonsági szakértők szerint a 80-as évek közepén 130 tonna fegyvert kapott Líbiától, és azóta is csempészett be modern fegyvereket Írországban lévő raktáraiba. Az IRA politikai hátterét adó Sinn Féin párt csütörtök délután párhuzamos sajtótájékoztatót tart Dublinban, Londonban, Brüsszelben és Washingtonban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek