Felmondták a kollektív szerződést a Szegedi Paprika Rt.-nél
A Szegedi Paprika Rt. vezetése felmondta a társaságnál érvényes kollektív szerződést - közölte a cégnél tartott munkásgyűlést követő sajtótájékoztatóján Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke csütörtökön, a Tisza parti városban.
Dátum: 2005-07-28 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:11:57.672138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felmondáshoz a vezető vita azért alakult ki, mert a cég bizonyos alkalmazottainak keddtől szombatig tartó munkarendben kellett volna dolgozniuk - mondta a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a felmondás idején még érvényben lévő jelenlegi kollektív szerződés alapján a másfélszeres bér jár a szombaton dolgozóknak, míg a vezetés kínálta megoldás szerint a szabadnapot máskor vehették volna ki az alkalmazottak.
Kapuvári József szerint a javaslat nem volt rendesen kidolgozva, a szakszervezet nem látta a garanciáit a kieső kereset kompenzálásának, ezért nem tudta azt elfogadni, ezt követően mondta fel a szerződést a cégvezetés.
A szakszervezet fenyegetésként értékeli a szerződés felmondását, ezért azt kéri a vezérigazgatótól, hogy vonja azt vissza, míg új megállapodás nem születik - közölte az elnök.
A Szegedi Paprika Rt.-nél a piaci lehetőségek jobb kihasználása érdekében rugalmasabb munkarendre lenne szükség, ezért néhány embernek szombaton is kellene dolgoznia, ők hétfőn kapnák meg a szabadnapjukat - mondta el az MTI-nek Bartos András, a cég vezérigazgatója.
A cég vezetése a változásról megszavaztatta az érintett dolgozókat, a válaszadók 73 százaléka elfogadta a módosítást - közölte a vezérigazgató. Hozzátette: miután a szakszervezet nem egyezett bele a változásba a vezetés felmondta kollektív szerződést. Bartos András hangsúlyozta, a cégvezetés határozott szándéka, hogy a felmondási határidő végére megszülessen az új megállapodás.
MTI - fideszfrakcio.hu