Terrorizmusellenes törvényjavaslatot terjesztett elő az olasz belügyminiszter
A szabadságjogok korlátozásával járó terrorizmusellenes törvénycsomagot terjesztett elő az olasz belügyminiszter csütörtökön a szenátusban. A csomag szigorú intézkedéseket tartalmaz. Giuseppe Pisanu tárcavezető beszédében elmondta: a terrorizmus veszélye arra kényszeríti az országot, hogy továbbra is magas készültségi fokozat maradjon érvényben.
Dátum: 2005-07-28 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:03.807460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány által a múlt héten jóváhagyott tervezet értelmében bűncselekménnyé nyilvánítanák terroristák toborzását és kiképzését, valamint robbanószerek használatát kormányfelhatalmazás nélkül. A hatóságoknak lehetőségük lenne a gyanúsítottakat az eddigi 12 óra helyett 24 óráig vádemelés nélkül őrizetben tartani, tőlük DNS mintákat venni, valamint telefonokat lehallgatni és a felvételeket 2 évig megőrizni. Ezenkívül befagyaszthatnának bankbetéteket, és pénzjutalommal, egyéb eszközökkel ösztönözhetnék az állampolgárokat a terrorista sejtek feltárására. A javaslatról pénteken szavazhat az olasz szenátus.
Pisanu kijelentette, hogy a hatóságoknak nincs tudomásuk egy készülő támadásról, ugyanakkor felhívta a figyelmet: a kockázat valós. "A körülmények és a jelek alapján nem zárható ki egy támadás országunk ellen" - mondta a felsőház előtt.
Pisanu hangsúlyozta mindamellett, hogy nem szabad az iszlám terrorizmust az iszlám vallással, kultúrával és civilizációval azonosítani.
A törvényjavaslat - a londoni és a sarm-es-sejki merényletek nyomán - minden valószínűség szerint kedvező fogadtatásra talál a képviselők körében. A belügyminiszter szerint az iszlám terrorizmus két fronton támad: egyfelől a "baráti arab országok" ellen, amelyeket az iszlám elárulásával vádol, másfelől pedig az európai államok ellen toboroz olyan öngyilkos merénylőket, akik az adott országban nőttek fel.
A londoni öngyilkos merényleteket követően Olaszország is kapott fenyegetéseket, amelyek alapjául az iraki konfliktusban való részvételt jelölték meg. Silvio Berlusconi kormányfő pártja, a Forza Italia konvencióján kijelentette: fennáll egy terrortámadás veszélye, ez azonban nemcsak azokat az államokat fenyegeti, amelyek Irakban állomásoztatnak csapatokat. Olyan országokat is ért már támadás, amelyek nem küldtek katonákat Irakba. Az olasz hatóságok és biztonsági szolgálatok mindent megtesznek a veszély elhárításáért - mondta, sürgetve a mérsékelt iszlám államokkal való együttműködést.
A törvénycsomagot az államfő már a hét elején aláírta, a parlamentnek két hónapja van a jóváhagyásra.
MTI - fideszfrakcio.hu