Baleset Bombayben
Tizenhatan haltak meg csütörtökön az indiai Bombayben annak következtében, hogy az egyik külvárosban hatalmas tülekedés alakult ki, mert híre kelt annak: átszakadt egy védőgát a közeli Pavaj-tónál - jelentette a PTI indiai hírügynökség.
Dátum: 2005-07-29 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:04.112556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A térségben a héten hétszáznyolcvanhat ember vesztette életét az ország történetének eddigi legsúlyosabb esőzése okozta földcsuszamlásokban - közölték korábban hivatalos források. A csütörtöki pánik okozta lökdösődés áldozatai között nyolc gyermek, illetve nő is van, a sebesültek száma 18. A 15 milliós Bombayben, India pénzügyi fővárosában a természeti csapás következtében szinte teljesen megállt az élet, az iskolák, bankok, valamint a tőzsde is zárva tartanak, a tömegközlekedés alig működik. A szóban forgó kerület is egyike azoknak, ahol szünetel az áramszolgáltatás, így a helybeliek nem értesülhettek a televízióból vagy a rádióból arról a rendőrségi felhívásról, hogy ne higgyenek az álhíreknek. Ez jelentősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy halálos áldozatokat követelő pánik tört ki. Ezért a hatóságok úgy döntöttek, hogy rendőrautókból hangosan beszélőkön keresztül intik óva a lakosságot azokban a körzetekben, ahova nem juthatnak el a tömegtájékoztatási eszközökben ismertetett hivatalos közlemények.
MTI - fideszfrakcio.hu