Lassan halad a kihallgatás
A londoni The Times szerint "lassan halad" a július 21-i merényletek egyik gyanúsítottjának kihallgatása. A 24 éves Yacine Hassan Omar kihallgatása szerda óta folyik a londoni Paddington Green rendőrőrsön, miután a feltételezett terroristák Birminghamben őrizetbe vették. A merényletek másik három gyanúsítottja egyelőre szökésben van.
Dátum: 2005-07-29 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:05.327474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tekintélyes brit napilap úgy tudja, hogy Omar vallomástételét hátráltatja, hogy a férfi időnként "szünetet" kér, fejfájásra és hányingerre panaszkodik, amit az elfogásakor bevetett, elektrosokkot okozó pisztolynak tulajdonít. A 13 éve Nagy-Britanniában élő szomáliai születésű Omar tolmácsot és orvosi felügyeletet kért - írta a The Times. Nagy-Britanniában terrorista-gyanús személyeket 14 napig lehet letartóztatás elrendelése nélkül őrizetben tartani.
MTI - fideszfrakcio.hu