Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolcszáz áldozata van a monszunnak

Mintegy 800 halálos áldozata van a monszunnak Nyugat-Indiában a héten a monszunesőzések okozta árvíznek és földcsuszamlások következtében - jelentette pénteken a helyi média.


Dátum: 2005-07-29 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:05.912869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A halálesetek többsége Bombay, India pénzügyi fővárosa térségében történt. A nyugat-indiai nagyvárosra rekordmennyiségű csapadék zúdult, aminek következtében szinte teljesen megbénult az élet. A monszunesőzés jelentős fennakadásokat okozott a szárazföldi, vasúti és légi közlekedésben a 15 millió lakosú Máhárástra államban, amelynek a fővárosa Bombay. A The Times of India című angol nyelvű napilap értesülései szerint a nyugat-indiai államban mintegy 800 halálos áldozata volt a természeti katasztrófának. Eddig 513 holttestet találtak meg, közülük 273-at Bombayban. Manmohan Szingh indiai államfő, aki csütörtökön látogatott a katasztrófa sújtotta államba, közölte, hogy "hatalmasak a károk", és a kormányzat 115 millió dollárt fordít a katasztrófa következményeinek felszámolása az érintett területeken. A központi kormány bárkákat, repülőgépeket, helikoptereket és a hadsereg szakembereit bocsátotta a helyi hatóságok rendelkezésére, akik a mentésben és az áldozatok azonosításában segédkeznek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek