Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekszik a dunaújvárosi SZDSZ-es politikus bűnlajstroma

A közokirat-hamisításért már elítélt dunaújvárosi szabad demokrata alpolgármester ellen ezúttal zugírászat gyanújával indult eljárás. A városi Fidesz vezetője arra kérte a baloldalt, hívja vissza az immár vállalhatatlan politikust, de a szocialista polgármester szerint ez csupán a nyár végén kerülhet szóba.


Dátum: 2005-07-29 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:06.847831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezúttal zugírászat gyanújával indított nyomozást az ügyészség Dunaújváros SZDSZ-es alpolgármestere, Sipos János ellen - adta hírül a Heti Világgazdaság. A szabad demokrata politikus ügyvédi engedélyét tavaly januárban felfüggesztette a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara, miután két büntetőügy is indult ellene, ő azonban - a hetilap információi szerint - ezután is részt vett ingatlaneladási és peres ügyekben. A dunaújvárosi SZDSZ elnökeként is ismert Sipos Jánost korábban közokirat-hamisítás bűncselekménye miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélték, miután színlelt szerződések előkészítésében vett részt. Az SZDSZ-es politikus ellen egy másik eljárás is folyamatban van: a vád szerint bűnsegédje volt egy vállalkozónak, aki jogellenesen gyűjtött be szociálpolitikai építési kedvezményeket. Ebben az ügyben a Buda Környéki Bíróság várhatóan szeptemberben hoz elsőfokú ítéletet. Sipos János a zugírászattal való meggyanúsítását nem kívánta kommentálni.

Kálmán András, Dunaújváros MSZP-s polgármestere kijelentette: "a következtetést az SZDSZ-nek kellene levonnia." Hozzátette, terveik szerint a nyár végén összeül a városi koalíció, és akkor feltehetőleg szóba kerül majd az alpolgármester meggyanúsításának ügye is. Cserna Gábor, a helyi Fidesz vezetője szerint egy megyei jogú város alpolgármestere nem lehet olyan személy, aki súlyos bűncselekmények gyanújába keveredik. - Azt javaslom a koalíciónak, hogy mihamarabb vonják vissza az immár vállalhatatlan Sipos János alpolgármesteri megbízatását - tette hozzá.

Magyar Nemzet

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek