Ma is hőség
Nagy meleg, 33-38 fokos kánikula várható vasárnapig - közölte az MTI-vel az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa pénteken. Maller Aranka elmondta: pénteken 35 fokos hőségre kell számítani, míg szombaton akár 38 fokot is mutathatnak a hőmérők.
Dátum: 2005-07-29 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:07.161044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vasárnap várhatóan nyugatról egy hidegfront érkezik az ország fölé, így enyhül a kánikula, a nyugati országrészben 28 fok is lehet, de délkeleten megmarad a 35 fok körüli hőmérséklet - tette hozzá. Mint mondta, a legmelegebbet ezen a napon 1905-ben Orosházán mérték, 38,9 fokot. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a kánikulára tekintettel arra kér mindenkit, hogy fokozott óvatossággal gyújtson tűzet a szabadban és figyeljen a tűz gondos eloltására is. Dobson Tibor, az OKF szóvivője az MTI-nek elmondta: nincs tűzgyújtási tilalom, de a nagy meleg miatt fokozott tűzveszélyt jelentenek a tábortüzek, elsősorban az erdőkben és a még le nem aratott gabonatáblákon. Közölte: mintegy 20-30 százalékkal többször kell kivonulniuk a katasztrófavédelem munkatársainak, főként tűzesetek miatt. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban elmondta, az elkövetkező napokban akár 30-40 százalékkal is több riasztást kaphatnak a nagy hőségre való tekintettel. Ez azt jelenti, hogy míg Budapesten egy átlagos napon mintegy 300 esetben riasztják a mentőket, ez most 400 riasztás fölé is emelkedhet. A hőség megterhelés a mentősöknek is, ezért ásványvizet kapnak és ezen a három kánikulai napon engedélyeztük a térdnadrág viselését - közölte a szóvivő. Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó szóvivője közölte: 12 órás műszakokban, harminc-harminc mosóautóval locsolják a fővárosi közutakat. A közterületek locsolása addig tart, amíg 30 fok feletti a hőség. A MÁV Rt. azt közölte az MTI-vel, hogy a tartós meleg miatt országszerte 110 helyen mérik a sínek hőmérsékletét és az értékeket két óránként, de minimum napi három alkalommal figyelemmel kísérik, és ha kell sebességkorlátozást vezetnek be.
MTI - fideszfrakcio.hu