Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélsőséges időjárás sújtja Nyugat-Európát

Minitornádó pusztított Nagy-Britanniában és Franciaországban, jégveréssel és orkánerejű széllökésekkel kísért zivatarok söpörtek át Németországon, háztetőket és villanyvezetékeket tépve le, fákat csavarva ki és fennakadásokat okozva a vasúti közlekedésben.


Dátum: 2005-07-29 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:09.047914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kisebb fajta forgószél csapott le váratlanul csütörtökön a közép-angliai Birmingham egyik sűrűn beépített negyedére, az ítéletidőben legkevesebb 20 ember megsebesült. Az óránként több mint 200 kilométeres csúcssebességgel száguldó minitornádó nem egészen egy perc alatt mindent letarolt egy hozzávetőlegesen egy négyzetkilométeres sávban: gépkocsikat borított fel, több száz fák kidöntött, és számos lakóépületet megtépázott - jelentette szemtanúkat megszólaltatva és a helyi hatóságokra hivatkozva a BBC. Éves átlagban 33 tornádót regisztrálnak Nagy-Britanniában, de rendkívül ritkán támad forgószél sűrűn beépített területen. Hírmagyarázók felhívták a figyelmet arra, hogy a mostani szélvihar volt évek óta az egyik legsúlyosabb a maga nemében. Jégveréssel kísért heves zivatar okozott súlyos anyagi károkat csütörtök este és pénteken Franciaország középső részén. Auxerre környékén a nagy-britanniaihoz hasonló minitornádó keletkezett: a szélviharban 14 ember sebesült meg. Egyedül Coulanges-la-Vineuse városában hét idénymunkás került kórházba, miután lakókocsijukat felborította a fergeteg. A Montlucon mellett fekvő Estivareilles településen 200 házat rongált meg az alig 20 másodpercig tartó szélörvény. Vierzonban narancsnagyságú jégdarabok estek - számoltak be szemtanúk. Vatanban kiürítettek egy nagyáruházat, mert attól tartottak, hogy tetőszerkezete beomlik a ráhullott jég súlya alatt. A heves esőzés nem enyhített a Franciaországot sújtó vízhiányon, mert a talajvíz szintje a hosszú ideje tartó szárazság miatt erősen leapadt. Az aszály miatt 60 megyében - a tengerentúli területeket leszámítva az ország csaknem kétharmadán - korlátozták a vízfelhasználást.

Orkánerejű széllökések, jégeső és heves zivatarok jellemezték a péntekre virradó éjszakát Németország számos vidékén is. Az alsó-szászországi Osterholz körzetében, Brémától nem messze letört faágak és a kicsavart fák torlaszoltak el utakat, több gépkocsit megrongáltak, de senki nem sérült meg az égiháborúban. A Bréma és Bremeraven között vasúti forgalom felsővezeték szakadása miatt reggelig szünetelt. A Hamburg és Puttgarden közötti vasúti pályán Ratekaunál sínre zuhant fa állta útját egy Eurocity vonatnak. A Hamburg-Neumünster vonalon Neumünster és Wrist között ugyancsak fennakadásokat okozott a vonatközlekedésben egy kidőlt fa. Wolfsburg és Nienburg településeken több órán át nem volt áram. Hessen és Észak-Rajna-Vesztfália tartományokban helyenként két centiméter átmérőjű jégdarabok estek. Kassel körzetében több település utcái víz alá kerültek. Schleswig-Holstein tartományban rövid idő alatt olyan hatalmas mennyiségű eső hullott, hogy a vízelvezető csatornák kiöntöttek, és helyenként 30 centiméteres magasságban állt a víz - közölte a tűzoltóság. A német meteorológiai intézet egyelőre semmi biztatóval nem tudott szolgálni Alsó-Szászország lakosainak: a tartományban pénteken újabb zivatarok várhatók.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek