Kulcsár embere volt Molnár Csaba?
Hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolja a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest; a vád szerint Molnár Csaba többek között meg akarta akadályozni Kulcsár Attila felelősségre vonását - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2005-07-29 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:13.435906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz M. Csaba rendőr alezredes és B. János rendőr alezredes ellen. A hivatal a vádlottakat társtettesként, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettével, továbbá hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A tájékoztatás szerint a vádirati tényállás lényege, hogy Molnár Csaba - aki a bűncselekmény elkövetésekor az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán a pénzmosás elleni osztály vezetője volt és aktívan részt vett a K and H-ügy nyomozásában - "cselekményeivel sorozatosan megszegte a bűncselekmények elkövetésére utaló bejelentések, feljelentések intézésére vonatkozó büntetőeljárási törvényi rendelkezéseket, amely rendelkezések alkalmazása hivatali hatáskörének részét képezte". Az elrendelt feljelentés kiegészítés során az akkor hatályos büntetőeljárási törvény által kifejezetten tiltott eljárási cselekményeket végeztetett, s azokat is olyan módon, hogy azok eredménye alapul szolgálhasson a nyomozás megtagadására - írja a KÜNYH.
A vád szerint Molnár Csaba "meg nem engedhető együttműködést folytatott a feljelentés kiegészítése során a nyomozás megtagadásában érdekelt személlyel, ennek keretében segítette abban, hogy milyen adat, okirat kell a bűncselekmény elkövetése alapos gyanújának eloszlatásához".
Az alezredes a bejelentéshez mellékelt, valamint a törvénysértő módon beszerzett adatokat, iratokat, nyilatkozatokat úgy értékelte, hogy az érdekeltek által szolgáltatott, az alapos gyanú eloszlatása érdekében beszerzett bizonyítékokat, vallomásokat, iratokat kritikátlanul, ellenőrzés nélkül elfogadta, míg a feljelentő részéről szolgáltatott terhelő adatokat megkísérelte jelentékteleníteni, kétségessé tenni, illetve mellőzni. A határozatokban a tényállást ennek megfelelően állapította meg - teszik hozzá.
A vád szerint Molnár Csaba ezzel megszegte azt a törvényt, amely szerint a hatóságok feladata, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázzák, a valóságnak megfelelően állapítsák meg. Ezzel az eljárásával törvénybe ütköző előnyt biztosított a bejelentéssel, feljelentéssel érintetteknek, a cselekmények elkövetőiként szóba jöhető személyeknek.
Az ügyészségi nyomozó hivatal szerint Molnár Csaba "kötelességszegő eljárásával ennek az előnynek - miszerint a bejelentésben és feljelentésben írtak tárgyában nyomozás ne induljon, és ezzel a lehetséges elkövetők, köztük Kulcsár Attila, mentesüljön a felelősségre vonás lehetősége alól - a biztosítását célozta".
A vád szerint a másodrendű vádlott B. János - aki a bűncselekmények elkövetésekor a pénzmosás elleni osztály helyettes vezetője volt - főnöke, Molnár Csaba célját elfogadva végezte a feljelentés kiegészítését. Az egyes megkeresések intézésénél, a törvénysértő meghallgatások foganatosításával, a beszerzett adatok kezelésénél, értékelésénél, a jelentés készítésénél eleve a nyomozás megtagadása érdekében járt el, a beszerzett és rendelkezésre álló adatokat szándékosan nem a vonatkozó szabályoknak, hanem e célnak megfelelően értékelte - olvasható a KÜNYH közleményében.
Molnár Csabát és B. Jánost tavaly október végén gyanúsította meg a KÜNYH, egy nappal később Bene László országos rendőr-főkapitány rendelkezési állományba helyezte a két rendőrtisztet. Molnár Csaba ellen egy másik büntetőügy is folyamatban van: az alezredest január 12-én első fokon felmentette a Fővárosi Bíróság a minősített vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés vádja alól, az ügyész fellebbezése miatt az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
MTI - fideszfrakcio.hu