Debrecenbe jöhet a Manchester United
Igencsak nehéz ellenfelet kapott a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójára a magyar bajnok, Debreceni VSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata. Amennyiben a Loki a hazai 3-0-ás győzelem után továbbjut a Hajduk Split ellen, a világ leggazdagabb klubja, a Manchester United lehet az ellenfele.
Dátum: 2005-07-29 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:14.623744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ma déli sorsolásán kiderült, hogy amennyiben a Loki a hazai 3-0-ás győzelem után továbbjut a horvát Hajduk Split ellen, akkor az angol sztárcsapat, a világ leggazdagabb futballklubja, a Manchester United lesz az ellenfele a BL harmadik selejtezőkörében, a főtáblára kerülésért. Az esetleges Debrecen-Manchester United párharc első mérkőzésére augusztus 9-én vagy 10-én Manchesterben, míg a visszavágóra augusztus 23-án vagy 24-én kerülne sor Debrecenben.
A Manchester United legutóbb a Bajnokok Ligája 2002-03-as kiírásában mérkőzött magyar csapattal, akkor hazai pályán a Zalaegerszeg emlékezetes mérkőzésen, Koplárovics Béla góljával 1-0-ra megverte a vörös ördögöket. Alex Ferguson együttese akkor a visszavágón 5-0-ra verte a magyar bajnokot, így jutott be a BL főtáblájára.
nemzetisport.hu - fideszfrakcio.hu