Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánypárt haszontalannak ítéli a kormány kampányát

Az SZDSZ ügyvivőjének értékelése szerint nem a tervezett kormányzati feladatokról szól az sms-kampány. Gusztos Péter pénteki közleményében hangsúlyozza, hasznosabb lenne szakmailag előkészített témákban kikérni az emberek véleményét.


Dátum: 2005-07-29 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:14.916731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ-es politikus arra reagált, hogy László Boglár kormányszóvivő az sms-kampány múlt heti elindításakor azt mondta: nem követi majd törvényalkotási folyamat a kérdésekre adott válaszokat és nem kormányzati szándékhoz kérnek támogatást, hanem egy értelmes társadalmi vita alapjait kívánják megteremteni a kezdeményezéssel.

Gusztos Péter ugyanakkor kifejti, az SZDSZ szerint hasznosabb lenne a jogalkotási programba illeszkedő, és az illetékes tárcáknál szakmailag megfelelően előkészített témákban érdeklődni, és ehhez a civil szervezetek, társadalmi mozgalmak véleményét kikérni. Hozzáteszi: nem szerencsés, hogy az első kérdésben megjelölt céllal, a születendő gyermek nemének megválasztásával ellentétes az Egészségügyi Minisztérium szakmai álláspontja, a második kérdés pedig - a járművezetés előtti alkoholfogyasztás - pedig már széles körű szakmai tiltakozást váltott ki, valamint az aktuális belügyminisztériumi javaslatokkal is homlokegyenest ellenkezik.

"Véleményünk szerint, a kormányszóvivő szavaival ellentétben, igenis olyan párbeszédre lenne szükség, melynek eredményeit törvényalkotási folyamat követi, és megfelel a kormányzati szándéknak. Értelmes társadalmi vita ugyanis csak így folytatható" - áll Gusztos Péter közleményében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek