A NASA elismeri hibáját az űrsikló sérülése miatt
Még az idén újabb űrsiklót indíthat útnak az Egyesült Államok, jóllehet repülési tilalmat vezettek be a Discoveryről lehullott szigetelőhab-darab miatt - közölte Michael Griffin, az amerikai űrhivatal, a NASA vezetője.
Dátum: 2005-07-30 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:17.482924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NASA vezetője közölte: külön szakértői csapatot állított fel annak kiderítésére, miképpen lehet meggátolni azt, hogy a külső üzemanyagtartály habszigetelő burkolatából darabok váljanak le, esetleg megsértve az űrsikló testét.
Michael Griffin szerint - aki azt mondta, vállalja a felelősséget, kijavítják a hibát - ez az ügy nem fog sokáig tartani. A houstoni űrközpontban szintén közölték: még nem zárták ki azt a lehetőséget, hogy az indítás után két perccel levált habdarab esetleg a Discovery egyik szárnyának csapódott.
uno.hu - fideszfrakcio.hu