Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berúgott a nagymama

Hivatalos személy elleni erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást egy budapesti nagymama ellen a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel szombaton.


Dátum: 2005-07-31 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:26.110872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tafferner Éva elmondta: az asszony rátámadt az intézkedő rendőrökre, akik férjének értesítésére érkeztek a helyszínre. A nagypapa ugyanis a lakásban tartózkodó őrjöngő kutya és az ittas nagymama miatt veszélyben érezte 2 és 3 éves unokáit. A két rendőr a támadás során könnyű sérüléseket szenvedett.

Az 51 éves budapesti férfi délután jelentkezett ellátásra az egyik újpesti kórházban. Az orvosoknak elmondta, hogy súlyos kézsérüléseit lánya amerikai buldog kutyája okozta. Miután sebét ellátták, a férfi hazatért IV. kerületi lakásába, ahol a kutya ismét nekitámadt. A férfi bezárta a kutyát egy mellékhelyiségbe, majd értesítette a mentőket, akik ismételten súlyos csuklósérülésekkel szállították őt kórházba. A nagypapa a kórházból értesítette a rendőrséget is, mert veszélyben érezte a lakásban lévő két unokáját. A sajtóügyeletes közlése szerint a kiérkező újpesti rendőrjárőröket a nagymama nem engedte be, belülről eltorlaszolta az ajtót. A járőröknek sikerült az ajtót résnyire nyitni, szolgálati gázspray-vel lefújták az őrjöngő kutyát és végül bejutottak a lakásba. Az ittas nagymama ekkor bántalmazta a rendőröket. A kutyát az egyik rendőr egy lövéssel ártalmatlanná tette, majd a két kisgyereket biztonságos helyre szállították, a nőt pedig előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A gyerekeknek nem esett bántódásuk. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt folytat eljárást a továbbiakban a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal, valamint az újpesti kerületi rendőrkapitányság.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek