Jogtalanul követelnek pénzt a gazdáktól
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Bács-Kiskun Megyei Földművelésügyi Hivatala július elején kiküldött levelében több gazdát szólított fel arra, hogy bizonyos összeget fizessenek vissza a hivatalnak, mondván, a jogosultnál több hektár területre igényeltek támogatást. Font Sándor vasárnapi sajtótájékoztatóján azt javasolta a gazdáknak, hogy azonnal nyújtsanak be kifogást a felszólítás ellen, mert a hivatal jogtalanul jár el.
Dátum: 2005-07-31 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:27.958474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Font Sándor elmondta: az uniós csatlakozás előtt a gazdák földalapú támogatásra pályázhattak. A pályázatban a földhivataloknál nyilvántartott, általuk művelt terület nagyságát is meg kellett jelölniük, amely alapján az állami költségvetésből támogatásként előleghez juthattak. Földterületük nagyságát az uniós csatalakozás előtt a magyar gazdák a földhivataloknál nyilvántartott földhasználati lap adatai alapján tudtát igazolni, és a támogatási kérelmeiket is ez alapján adták be a hivatalokhoz. Az uniós csatlakozás után földalapú támogatásra már az Uniónál is lehetett pályázni. A képviselő elmondta, a megyei földművelésügyi hivatal gazdáknak küldött levele arról tájékoztatja a gazdákat, hogy a csatlakozás előtt igényelt támogatásban megjelölt földterület nagysága nem egyezik meg a csatlakozás után az Unióhoz beadott igénylésekben megadott földterületek nagyságával, ezért az eltérésért hektáronként 8000 forintot vissza kellene fizetniük a gazdáknak.
A politikus elmondta, hogy a gazdák a hivatal mulasztása miatt kénytelenek fizetni. Kifejtette, hogy amikor a gazdák benyújtották pályázataikat a hivatal már meg tudta volna mondani a területek pontos nagyságát, hiszen arról akkorra pontos légifelvételek voltak a birtokában, de nem történt semmi.
A földterületek uniós csatlakozás előtti és utáni nagysága közötti különbség több okkal magyarázható. Font Sándor ezek közé sorolta, hogy az Unióban csak a konkrétan megművelt területeket után jár támogatás, így a földterületbe nem számít bele például egy bekötőút vagy az árokpart. A képviselő példaként hozta fel, hogy egy gazda a csatlakozás után művelési ágat is válthatott, vagyis a csatlakozás előtt telepített gyümölcsösét, amelyre támogatást igényelt, a csatlakozás után ki is vághatta, és helyére erdőt ültethetett, amellyel csökkent a támogatott területének nagysága, mert az erdő az Unióban nem számít bele ebbe e kategóriába.
A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a földalapú támogatások folyósítása során ezért keletkezett 4 milliárd forintnyi olyan többlet, amelyet az EU jogalap nélkülinek tart, mert eltérés volt a korábbi magyar és a jelenleg érvényes uniós termőföld-nyilvántartásban. Font Sándor ugyanakkor hangsúlyozta: a támogatások igénylésekor a gazdák mindig a hatályos jog szerint, jóhiszeműen jártak el, ezzel szemben a két területnagyság közötti eltérést a jelenlegi rendszer a gazdálkodók hibájaként kezeli, ami elfogadhatatlan.
Font Sándor véleménye szerint a hivatalnak nincs jogalapja visszakövetelni a gazdáktól ezt a négymilliárd forintot, mert nem ők hibáztak. A képviselő azt javasolta gazdáknak, hogy azonnal nyújtsanak be kifogást a követelés ellen az illetékes megyei hivatalhoz, mert ha ezt nem teszik meg, az összeget adók módjára fogják behajtani tőlük. Font Sándor bejelentette, hogy a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be a gazdák érdekében, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő, és felszólította a kormány, hogy álljon jót a négymilliárd forintért, amit gazdákon akar behajtani.
fideszfrakcio.hu