Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emléktábla az 1945-ös észak-csehországi erőszak szudétanémet áldozatainak

Emléktáblát kaptak vasárnap az észak-csehországi Ústí nad Labemben azok a szudétanémetek, akiket 1945. július 31-én gyilkoltak le a városban kirobbant németellenes erőszakhullám idején.


Dátum: 2005-08-01 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:32.007905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városi tanács egyhangú döntése az emléktábla elhelyezéséről éles vitákat váltott ki nemcsak a helybeli lakosok között, de a cseh médiákban is. A II. világháború utáni szudétanémet ellenes erőszakhullám áldozatainak eddig ugyanis csak egy-két emléktáblája van Csehországban.

Az emléktábla elhelyezését elsősorban a kommunisták és a polgári demokraták ellenezték, de a délutáni ünnepélyes leleplezés idejére bejelentett tüntetés elmaradt.

Ústí nad Labem lakossága megértően fogadta az emléktábla leleplezését. A kommunistákon kívül más párt hivatalosan nem tiltakozott - mondta újságíróknak Petr Gandalovic, polgármester.

"Az emléktábla leleplezésével nem mondtunk bírálatot az akkori történelmi kor felett, csupán fejet hajtottunk az ártatlan áldozatok előtt, akik ráadásul már békeidőben haltak meg" - szögezte le Gandalovic.

"A város vezetésének joga van olyan döntést hozni, amilyet akar. A Polgári Demokratikus Párt politikája azonban más, s ha mi vezetnénk a külügyminisztériumot, akkor bizony nagyon megfontolnánk, hogy részt vegyünk-e egy ilyen ünnepségen" - nyilatkozta Jan Zahradil, euroképviselő, a polgári demokraták árnyék-külügyminisztere. Cseh médiumok azt állították, hogy az eredeti terv szerint Cyril Svoboda cseh külügyminiszternek kellett volna megjelennie az ünnepségen, de a miniszter helyett végül csak a tárcsa alacsonyabb rangú tisztviselője volt jelen. Zahradil úgy véli, hogy ez is hiba volt.

A helyi szudétanémetek elleni erőszakra azután került sor, hogy a városban felrobbant egy lőszerraktár. Elterjedt, hogy ezért a szudétanémetek a felelősek, s mintegy egy óra leforgása alatt a csehszlovák hadsereg helyőrsége, egy szovjet egység, valamint a helyi cseh lakosok igen brutális módon mintegy 50-70 szudétanémetet gyilkoltak le, s dobtak le a hídról az Elbába. Történészek ma nem zárják ki, hogy tudatos provokációról volt szó. A tragikus eseményt a szocialista rendszerben eltitkolták, illetve elferdítették. Magának a robbanásnak mintegy 30 ember esett áldozatul. Ezek azonban nem voltak kizárólag németek. Más források szerint az incidens összes áldozatának a száma elérte a kétszázat.

Az esemény mai érdekessége: az érintett híd, amelyre az emléktábla került, ma Eduard Benes nevét viseli. A polgármester szerint a név megváltoztatása nincs tervben. Eduard Benes egykori csehszlovák elnök nevéhez fűződnek azok a dekrétumok, amelyeknek alapján a II. világháború után a csehszlovákiai szudétanémeteket kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánították, megfosztották vagyonuktól, állampolgárságuktól, és kitelepítettek az országból.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek