Mától újból drágul a gáz
Mától hét százalékkal emelkedik az évente háromezer köbméternél többet fogyasztóknál a földgáz ára. Az infláció feletti drágulás különösen érzékenyen sújtja a nagycsaládosokat, a szociális otthonokat, valamint az intézmények, vállalkozások többségét. A magasabb földgázárak közvetve mindenkit érintenek, hiszen a bolti termékek többsége a nagyobb energiaköltségek miatt biztosan többe kerül majd.
Dátum: 2005-08-01 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:34.112338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyancsak mától lépnek életbe az alkalmi munkával kapcsolatos új szabályok. Mostantól válik érvényessé a kék könyv és az alkalmi munkást foglalkoztatók által megvásárolandó közteherjegy. Szakértők szerint e rendelkezések ellenőrzése szinte lehetetlen. Mától igényelhető a kereskedelmi bankok egy részénél az új, kibővített panelhitel, és éjfél előtt egy perccel vált hatályossá az Európai Unió országaiban a dohányáruk reklámozására vonatkozó brüsszeli tilalom.
Forrás: Magyar Nemzet, 2005. augusztus 1.
fideszfrakcio.hu