Hatalmas tömeg tüntetett a sajtó szabadságáért
Százezer főre tehető a Szabadság téren, a Magyar Televízió székháza előtt demonstráló tömeg nagysága - jelentette a fidesz.hu tudósítója a helyszínről. A fidesz.hu folyamatosan tudósított a demonstrációról.
Dátum: 2002-08-30 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:42.174325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hét órakor a zenés műsor vette kezdetét, amelynek során a műsorvezető, Philip bejelentette: Orbán Viktor, a polgári kormány miniszterelnöke körülbelül fél kilenckor kezdi beszédét. Eddig többek közt Szikora Róbert, az Edda és Demjén Ferenc dalait hallgathatták az egybegyűltek.
A tüntetők egy szál virággal, egy százforintossal és egy kormánypárti napilappal a kezükben jelentek meg a Szabadság téren. A virágokkal a tüntetők a sajtószabadságot temetik, a fémszázasokat pedig egy urnába gyűjtik, s az összegyűlt összeg alapján számítják ki, hányan is vehettek részt a tüntetésen.
A demonstráció előre láthatóan este 10 óráig tart.
19:50. E pillanatokban mutatják be a színpadon helyet foglaló személyeket; többek közt jelen van Egerszegi Krisztina, Makovecz Imre, Lovas István, Kovács Ákos, Tőkéczki László, Granasztói György, Császár Angela.
20:05 Jókai Anna írónő tart beszédet.
20:20 Kovács P. József beszédében összehasonlítja a Horn-, az Orbán- és a Medgyessy-kormány alatti médiahelyzetet. Kovács P. József több mint négy évtizeden keresztül volt a Magyar Televízió munkatársa és bemondója.
20:35 Bayer Zsolt mindenkit üdvözölt a vadászati idény kezdetén. Kijelentette: a kommunista nem vész el csak átalakul, s sokan a médiában találták meg helyüket. Leszögezte: nem attól leszünk európaiak, hogy többé nem leszünk magyarok.
20:50 Balogh Elemér, a Csíksomlyói passió szerzője tart beszédet. Ebben elmondta: többé nem vállal közösséget a Magyar Újságírók Szövetségével, és lemond MÚOSZ-tagságáról.
21:00 Hende Csaba beszédében elmondta: a 100 forintokat a tüntetés költségére fordítják, és a Polgári Körök központja számára teszik félre a Szövetség a Nemzetért Alapítvány számláján. Továbbá ismertette a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyílt levelét, melyet Bárándy Péternek címeztek, és amelyben a Jogbiztonság, Közbiztonság és Létbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket szegezik a miniszternek.
21:08 Kerényi Imre elmondta: a virágokat a televízió előtt teszik le sajtószabadság elmúlása emlékéül, továbbá a nemzetközi sajtó segítségét kérte Magyarország számára.
21:14 Pokorni Zoltán Szép Ernő egy versét olvasta fel. Megköszönte a sok levelet és kedves szavakat, melyeket az utóbbi hónapokban kapott.
21:30 Orbán Viktor a polgári kormány miniszterelnöke beszédében elmondta: a parlamentben lévő polgári pártok törvényjavaslatot nyújtanak be a médiával kapcsolatban. A javaslatban a nemzeti színezetű köztelevízió és a baloldali színezetű televízió egymással egy időben történő működtetését javasolják. Ha a parlament nem fogadja el a javaslatot, akkor tavasszal a polgári körök népszavazást fognak kezdeményezni.
A megvalósulni készülő új szocializmusról elmondta: nem az hiányzik majd az új szocializmusból, ami megvehető, hanem az, ami nem vehető meg: mert annak nem ára, hanem értéke van.
Gondolkodásra késztetőnek találta: nem ötven nap alatt teremtette elő az új kormány a jóléti intézkedések fedezetét. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban összefogásra bíztatott Orbán Viktor. "Egy a tábor, egy a zászló" - mondta a polgári kormány miniszterelnöke.
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
***
Gyanús fehér port tartalmazó borítékot kapott Orbán Viktor pénteken, a sajtószabadságért tartott demonstráció napján. Ismeretlenek küldték a küldeményt a polgári kormány miniszterelnöke lakására.
fidesz.hu
Fotó: Pörneczi Bálint, www.mno.hu