Bátor gázáremelés:hetedszer szegte meg választási ígéretét az MSZP
Mától hét százalékkal, azaz az infláció kétszeresével emelkedik a földgáz ára. Ezzel a szocialisták hetedszerre szegték meg választási ígéretüket, hiszen 2002 óta hét alkalommal növelték a gáz árát - írja közleményében Balla György.
Dátum: 2005-08-01 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:40.793329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Míg három évvel ezelőtt mindössze 40 forint 50 fillért kellett fizetni egy köbméter földgázért, addig mára a gáz ára megközelíti a 70 forintot. Azaz a "nem lesz gázáremelés" ígéret megtartása helyett az elmúlt három évre vetítve közel 75 százalékkal emelte a gáz árát a kormány.
A szocialisták nemcsak a választási kampányban csapták be az embereket, de most sem mondanak igazat. Hiszen a kormányzati propagandával ellentétben a valóságban a mostani hét százalékos gázáremelés többletterhet jelent az embereknek. Ugyanis mindazoknak, akik évente több mint 3000 köbméter gázt használnak, mától többet kell fizetniük. A Gyurcsány-kormány tehát újabb terheket rótt a nagycsaládosok, illetve a korszerűtlen, rossz szigetelésű házakban élők vállára. Az ismételt gázáremelés növeli az óvodák, iskolák, szociális otthonok fűtésszámláját is, holott azt az eladósított önkormányzatok már most is csak nehezen tudják kifizetni. S végül, de nem utolsó sorban a gázáremelés tovább rontja a magyar kis-és középvállalkozók helyzetét, versenyképességét is.
A gázszolgáltatók, a gáz behozatalában érintett vállalkozások évek óta jelentős nyereségre tesznek szert, így joggal tehető fel a kérdés: mi indokolja, hogy a kormány az éves átlagos infláció kétszeresével emeli a földgáz árát? A Fidesz korábban már kezdeményezte a Gazdasági Bizottság rendkívüli ülésének összehívását, ahol a kérdésre választ vár Veres János pénzügyminisztertől és Kóka János gazdasági minisztertől.
Budapest, 2005. augusztus 1.
Balla György
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
országgyűlési lépviselőcsoport
gazdasági kabinet
fideszfrakcio.hu