Új médiatestületet hozna létre a Professzorok Batthyány Köre
Erkölcsi felügyelet alá kellene helyezni a médiát, célszerű lenne egy olyan testület létrehozása, amely megvizsgálja és a közvélemény elé tárja, hogy a magyar tömegtájékoztatásban betartják-e az Európában elfogadott szabályokat - jelentette ki Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke, a Professzorok Batthyány Körének tagja a Klubrádió Kontra című másorában.
Dátum: 2005-08-01 22:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:44.906861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Professzorok Batthyány Köre által készített nemzetstratégiai dokumentum e témáról szóló fejezetét ismertetve hozzátette: e szabályokat a testületnek valamilyen formában rögzítenie kellene. A politikus hangsúlyozta: a média kontrolljára a tisztességes verseny és a kiskorúak védelme érdekében van szükség. Pálinkás József vázolta azt is: a testület az ORTT-n keresztül fejthetné ki tevékenységét.
Forrás:mno.hu
fideszfrakcio.hu