Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabad rablás a budapesti pénzváltóknál

Trükkös, úgynevezett kettős árfolyamot alkalmazva, a hivatalos 245 forintos középárfolyamhoz képest mindössze 193 forintot adnak a belvárosi pénzváltó boltok egy euróért. A felháborodott turisták és a hazai ügyfelek panaszait kezelő Magyar Külkereskedelmi Bank szerint a váltás törvényes, a Gazdasági Versenyhivatal azonban közölte: ha bejelentést kapnak, eljárást indítanak.


Dátum: 2005-08-02 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:46.058779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szokatlanul alacsony, a tegnap érvényes 245 forintos euró-középárfolyam helyett csupán 193,5 forintos árat fizetnek ügyfeleiknek a közös európai valutáért a legforgalmasabb helyeken található budapesti pénzváltó boltok. A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) pénzváltó ügynökeként tevékenykedő Interchange Kft., amelynek boltjai a külföldi turisták által felkapott helyeken üzemelnek, ráadásul úgynevezett kettős árfolyamot alkalmaz: egy reális (tegnap 242 forintos eurót jelentő) vételi kurzust is feltüntet, ám ez az árfolyam csak akkor érvényes, ha az ügyfél negyedmillió forintnak megfelelő valutát kíván készpénzben beváltani.

Magyar Andrásné, az MKB biztosítói és intézményi kapcsolatok főosztályának vezetője lapunk érdeklődésére elismerte, hogy számos panaszos észrevétel érkezik be hozzájuk a pénzváltó boltok tevékenységével kapcsolatban, ám hozzátette: amennyiben az észrevételek jogosak, úgy ügynökük, az Inter- change Kft. visszafizeti a kérdéses tranzakció pénzösszegét. Mint fogalmazott, a pénzváltók szabad árfolyam-politikát gyakorolhatnak, a bank csak ahhoz ragaszkodik, hogy a "kétféle" árfolyam megfelelő módon legyen feltüntetve.

Határeset - így minősítette a pénzváltók eljárását a pénzügyi felügyelet magát megnevezni nem kívánó munkatársa, aki szerint az irodák egyfelől eleget tesznek annak a kívánalomnak, hogy feltüntetik az aznapra érvényes árfolyamot, az információ közlésének optikai megvalósítása azonban félrevezető is lehet. Tény, hogy a jogszabály nem szab határt a vételi vagy eladási árfolyamoknak, a hatóság ezért nem korlátozhatja ezt a tevékenységet - egészítette ki a felügyeleti tájékoztatást Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője, hozzátéve: az a piaci szereplő, aki tartósan eltér a piacon elérhető ártól, tönkremegy, mert a vásárlók máshoz fordulnak. Binder szerint természetesen vizsgálni kell, hogy szabályszerű-e az üzlet, s megfelelően tájékoztatja-e az ügynök vagy a pénzintézet ügyfelét a feltételekről. Mint mondta, a PSZÁF fellép, ha az ügyfelek megtévesztésére irányuló információk jutnak a tudomására, az elmúlt időszakban több esetben is előfordult ilyen.

Emellett a PSZÁF helyszíni, szúrópróbaszerű ellenőrzéseket is végez, és ajánlja, hogy valutavásárlás előtt a vevők tájékozódjanak a piaci lehetőségekről.

Nehezíti a tájékozódást, ha a külföldiek által ismert területen, például a Váci utcában a valutaváltók egyeztetik áraikat, hiszen a tájékozatlan külföldi azt hiheti, mindenhol ezeket az árakat találja. Az egyik pénzváltóhálózat árképzését kartellgyanúval a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelenleg is vizsgálja - közölte

Horváth Anita sajtófőnök, aki hangsúlyozta: az Interchange Kft.-t jelenleg nem érinti az eljárás, ám ha bejelentést kapnak az ügyben, a fogyasztó megtévesztése jogcímen eljárást indítanak a cég ellen.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek