Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kakaóbiztos-botrány: lesz-e gyanúsított?

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) helyettes államtitkárát is tanúként hallgatta ki a rendőrség a kakaóbiztos számítógépek beszerzése kapcsán indított nyomozásban. Az ügyészség várhatóan a napokban dönt arról, lesz-e gyanúsítottja az ügynek.


Dátum: 2005-08-02 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:46.352327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Immár egy esztendeje nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya hűtlen kezelés gyanújával az IHM által óvodai számítógépek beszerzésére kiírt, "kakaóbiztos-tenderként" elhíresült pályázattal összefüggésben. A lap információja szerint Kovács Kálmán (SZDSZ) minisztériumának egyik helyettes államtitkárát is tanúként hallgatták ki a nyomozók. Hruska Csaba alezredes, a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának munkatársa lapunknak elmondta, a nyomozás során beszerezték az összes dokumentumot, amely a pályázat kiírásával és elbírálásával kapcsolatban az IHM-nél keletkezett. Ezenkívül informatikai és számítástechnikai szakértőt, valamint igazságügyi könyvszakértőt is bevontak a büntetőeljárásba; utóbbi a pályáztatás menetének szabályszerűségét vizsgálta. Hruska kiemelte, tucatnyi embert hallgattak ki tanúként, azonban gyanúsítottja egyelőre nincs az ügynek. Hozzátette, az összegyűlt iratokat néhány héttel ezelőtt a Fővárosi Főügyészségre továbbították értékelésre, vagyis az ügyészség véleményétől függ, lesz-e gyanúsított. "A rendőrségnek természetesen van álláspontja a gyanúsítást illetően, de az ügyészségi állásfoglalás előtt erről nem adhatunk tájékoztatást" - fogalmazott az alezredes.

Emlékezetes, a tavalyi "kakaóbiztos" tendert a Haitech Kft. nyerte, ajánlatában 269 darab IBM KidSmart gép szerepelt, darabonként 1,077 millió forintért. A tárcának lehetősége lett volna leállítani a beszerzést, hiszen a nyertes cég a kiírtnál kevesebb gépet ígért, vagyis nem teljesítette a pályázat egyik feltételét. Ráadásul 4-500 ezer forintért ugyanilyen képességű masinákat szerezhettek volna be. Kiderült, a gyártó - rendszerint jótékonysági programban - ingyen terjeszti ezeket a számítógépeket. A botrány kirobbanása után tavaly júliusban tett följelentést a rendőrségen a Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága (Netért), majd Rogán Antal (Fidesz) tett hasonló tartalmú bejelentést az ügyészségen.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek