Torlódás a záhonyi határátkelőnél
Torlódások várhatók a záhonyi határátkelőnél a Tisza-híd kamion sávjának felújítása miatt. A munkálatok augusztus 2-tól közel 60 napon át tartanak. A megnövekedett teherforgalom szinte járhatatlanná tette a híd burkolatát. Évente 7-800 ezer teherautó és kamion halad át a határátkelőn.
Dátum: 2005-08-02 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:47.573575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A híd felújításának időszakában elsősorban a személyforgalomban várható várakozás kialakulása, hiszen a teherforgalom az egyik személyi sávba lesz terelve, így az átlépő személyforgalmat csak az egyik sávon tudjuk fogadni, illetve engedni, ami gyakorlatilag növelni fogja a várakozási időt - mondta Balázsy Attila határrendészeti osztályvezető.
Eddig is több órás várakozás nehezítette a határ átkelést a személygépkocsival közlekedőknek. A torlódás egyik oka, hogy az ukrán számítógépes rendszert villámcsapás érte, a másik a Nyugat-Európából szabadságra hazautazó ukrán vendégmunkások hosszú sora.
Forrás: hirtv.hu
fideszfrakcio.hu