Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bírság a mellény nélkül kiszállóknak

Tegnap óta már büntetik azt az autóst Ausztriában, aki fényvisszaverő biztonsági mellény viselete nélkül lép ki járművéből - és nem csupán az autópályán, hanem bármely közúton. A mellény a gépkocsi vezetője számára kötelező, az utasok részére pedig ajánlott.


Dátum: 2005-08-02 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:50.491208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aki nem tesz eleget az előírásnak, minimum 14, maximum 2180 eurós bírsággal sújtható. A májustól hatályos, de csak mostantól szankcionált osztrák törvény szerint csak az EN 471-es szabványnak megfelelő termékeket fogadják el a rendőrök sárga, piros és narancs színben (ha a ruhadarab címkéjén ez a megjelölés szerepel, akkor megfelel az előírásnak).

Az Európai Unió több országában - Ausztrián kívül Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában is - kötelező a mellény használata, és minimum 33, maximum 600 euróba kerülhet, ha valaki az ellenőrzésnél nem tudja felmutatni. A közösségi hivatkozási alap minden esetben a 89/686/EEC-direktíva. Portugáliában július 23-ától lépett életbe a rendszer. Ezeken kívül a hírek szerint Finnországbab és Németországban folyamatban van a bevezetés.

Magyarország esetében a Közlekedési Főfelügyeletnél elmondták, hogy egyelőre nincs olyan jogszabály, amely előírná a mellény kötelező használatát. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság és az Allianz Hungária tavalyi kampányában mintegy harmincezer mellényt osztottak szét a szabályosan közlekedőknek a rendőrök. Aki akkor nem kapott, az jó, ha tudja, hogy egy mellény ára ma Magyarországon általában 700 és 2000 forint között mozog.

Ezzel együtt ma már elmondható, hogy az Európai Unió mind több országában - a motorokat kivéve - a gépjárművek előírásos tartozéka a fényvisszaverő biztonsági mellény, más néven a láthatóságot biztosító mellény. A zsebkendő nagyságúra összehajtható mellényt az utastérben kell tárolni. Ráadásul a jogszabály készítői Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában előírták azt is, hogy nemcsak a gépjármű vezetőjének, hanem az autóból kiszálló utasainak is biztosítani kell a mellény használatát az autópályákon és a fontosabb főutakon.

Forrás: Világgazdaság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek