Szabadság az, amit nem vehetnek el
Több százezren tüntettek pénteken az MTV Szabadság téri székháza előtt. A demonstrálók egy szál virággal és egy balliberális újsággal eltemették a sajtószabadságot, és annak ravatalává avatták a televízió épületét. A megmozduláson beszédet mondott többek között Bayer Zsolt, Kerényi Imre, Pokorni Zoltán, Hende Csaba és Orbán Viktor.
Dátum: 2002-08-31 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:43.673259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Már délután öt óra körül ezres tömeg álldogált a kész színpad előtt. Ahogy telt-múlt az idő, úgy érkeztek egyre többen kezükben magyar zászlóval, virággal és egy balliberális napilappal a polgárok. A tüntetés végén sem a szervezők, sem a rendőrség nem kívánta megbecsülni a demonstrálók létszámát. Annyi viszont bizonyos, hogy százezres nagyságrendben jelentek meg a sajtószabadság védelmében tartott demonstráción.
Az est moderátora a Kossuth térről is ismert Philip volt, aki a tüntetés elején Hanczár János vízióját adta elő Reviczky Gáborral együtt. Ebben az ábécé minden betűjére jutott egy-egy új televízióműsor a "megszállt" közszolgálati médiában. Ezt Réz Tamás, Demjén Rózsi műsora, majd Berecz András verse követte. A színpadon ezt követően a nemrég bemutatott Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! CD egyik dala csendült fel, melyre öt hölgy táncolt miközben egymásnak felelgettek a számban megszólaló Orbán Viktor és Medgyessy Péterhez hasonlóan. Ezt is, mint műsor nagy részét Kerényi Imre koreografálta.
A színpadon többek között olyan neves személyiségek foglaltak helyet, mint Balás-Piri László, Balogh Gábor, Bánffy György, Egerszegi Krisztina, Lovas István, Mészöly Kálmán, Kozma Imra atya, Tóth Gy. László, Tőkéczki László, Makovecz Imre és Melocco Miklós. A demonstrálók egyperces néma csenddel emlékeztek a nemrég elhunyt Balogh János professzorra.
A jobboldali megmozdulások elmaradhatatlan vendége, Pataki Attila a már jól ismert Kitörő örömre lelj! című dalt énekelte végig a többszázezres tömeggel. Őt Jókai Anna Kossuth-díjas író beszéde követte. Az írónő a közös gondolkodásra hívta fel a figyelmet. Szerinte a szabadság a felelősségtől elválaszthatatlan. "Mondd a magadét, de ne akadályozd, hogy én is mondjam a magamét!" - üzente.
Jókai szerint napjainkban az isteni szféra nem szakadhat el a materiális élettől, szüntelenül cselekedni kell, hiteles emberekkel együtt. Az írónő arról is beszélt, hogy az érdekérvényesítés szabadsága nem lehet klikkek privilégiuma. "A nemtelen eszköz a célt is bepöttyözi, hát még ha a cél is hibázik" - fűzte hozzá. Szerinte a megjelent sokaság nem tömeg, mert a tömeg gyúrható, manipulálható. A demonstrálók a magyar nép egy része. "A nép az ember legjobb tulajdonságait képes megsokszorozni" - szögezte le. Hozzátette: "Isten erőt is ad majd a türelemhez".
Kovács P. József egykori bemondó szavai szerint 1994-ben "halállista" függött a tévé épületében, míg amikor hatalomra került a Fidesz-kormány, nem esett semmi bántódása az eltérő politikai nézeteket vallóknak. Elmondta, hogy most kollégáinak mindennapi megélhetése került veszélybe, mert nem kaphatnak állást a kereskedelmi televízióknál.
"Ennek ellenére kész az új halállista, amelyet az MSZP-s, SZDSZ-es kurátorok állítottak össze, de azt csak az önkormányzati választások után hozzák nyilvánosságra" - jelentette ki. Megjegyezte, hogy a Horn-kormány óta az a személy volt az MTV gazdasági vezetője, aki ma annak "illegitim ügyvezető alelnöke". Kovács közölte, hogy Ragáts Imre olyanokat nevezett ki magas pozíciókba, akik az MSZP kampányában dolgoztak, cenzúrázzák a műsorokat. "Volt olyan kollégám, akit húskampóra akasztással fenyegettek" - mondta, utalva a megfélemlítésekre. Beszédét az alábbi szavakkal zárta: "Annyi sajtót akarunk, amennyi megillett!"
Bayer Zsolt a vadászidény kezdetéről beszélt szónoklatában. Mint utalt rá, a piszkos munkát nem fogják tudni elintézni a "levadászók", mert "sokan vagyunk és nem adjuk meg magunkat, mert polgár egyebek mellett arról ismerszik meg, hogy nem hajlandó félni többé". Szerinte ma senki sem akarja annyira a sajtó szabadságát, mint az egykori cenzorok. A publicista közölte: a nácik és a kommunisták féltek a legjobban az igazságtól és akarták a legjobban a médiát.
Bayer szerint "a hatalom mára Kende Péter és Tasnádi Péter képét öltötte magára", miközben "a piszkos munkát senkiháziakkal végezteti". Az újságíró arról is beszélt, hogy a nemzeti oldalnak azért kell elszenvednie sorsát, mert nem hajlandó hinni a fogyasztói társadalom szlogenjeinek, "mert nem gondoljuk, hogy attól vagyunk európaiak, hogy nem vagyunk magyarok többé". Nem vagyunk konzumidióták sem - fűzte hozzá.
"Az elmúlt négy évben csak annyi történt, hogy más hangok is hallatszottak a mocsármédia egyszólamúsága mellett" - vélekedett Bayer Zsolt. Közölte: a vadászati idényt megnyitjuk, sok nyúl disznót győz, még akkor is, ha azok megkapják a nagykeresztet. A múlt héten a Magyar ATV vezetése által megszüntetett Sajtóklub című műsort folytatni fogják, "mert bennünket megállítani már nem lehet".
Lovas István publicista egy mondatban üzent a kormánynak: "ha megölitek a sajtószabadságot, mi megöljük a nyugalmatokat!" Balogh Elemér Wisinger István MÚOSZ elnök erkölcstelen viselkedésére hívta fel a figyelmet, aki ahelyett hogy a szólásszabadságot védelmezné, a sajtószabadság megcsúfolója. Ezért megszünteti tagságát a Magyar Újságírók Szövetségében és annak etikai bizottságában.
Hende Csaba a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör Bárándy Péter igazságügy-miniszterhez címzett nyílt levelét olvasta fel. Ebben a szervezet kifogásolja, hogy "a kampány alatt biztonságot ígérő erők hatalomra kerülve a médiában példátlan tisztogatást hajtottak végre, elkezdődött a pártállam restaurációja a demokratikus jogok kárára és a bűnözők javára". "A bűnözőknek a börtönben és nem a tévéstúdiókban van a helyük" - fogalmazott az MDF-es politikus.
Orbán Viktor kabinetfőnöke közölte: a demonstráció létszámának megállapítása érdekében gyűjtött százforintos érmékből a megmozdulás költségeit fedezik, az esetlegesen fennmaradó összeget pedig a jelenleg bírósági bejegyzés alatt álló Szövetség a Nemzetért Alapítvány számlájára fizetik majd be. Az érméket az utcákon kihelyezet "ravataloknál" helyezhették el a résztvevők. Hende a polgári körök következő feladataként egy székház felállítását jelölte meg, ugynakkor köszönetét fejezte ki a Szabad Szó Alapítvány által nyújtott segítségért.
Szervusztok testvérek, szervusztok érintettek!" - kezdte beszédét Kerényi Imre, a demonstráció fő szervezője. Mint mondta, öt körmondatban összefoglalható mondandója: első az, hogy Magyarország népességének 76 százaléka szerint az ellenzék értékvilágának tükröződnie kell a Magyar Televízió képernyőjén, ám e pontosan mérhető sokaságnak nincs televíziója. A kormányon lévők a sajtószabadságot lábbal tiporják, "ezért mi ma az MTV székházát a sajtószabadság ravatalává nyilvánítjuk, és elborítjuk a kegyelet virágaival" - fogalmazott.
Kerényi felszólította a parlamenti képviselőket, hogy az őszi ülésszak folyamán szavazzanak meg a nemzeti oldal számára egy közpénzen fenntartott televíziós csatornát. "A jelenlevők felkérik az európai szervezeteket, hogy kísérjék figyelemmel a magyarországi eseményeket, és segítsék a hazai médiaegyensúly megvalósulását" - fogalmazott a Madách Színház igazgatója. Ötödik pontként az 1848-as nemzeti ifjak 12 pontjára emlékezve kijelentette: "Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését!"
Kerényi Imrét követően Pokorni Zoltán, a Fidesz lemondott elnöke mondott beszédet. A politikus kijelentette: "Azért jöttem el, mert itt a helyem!" Hozzátette: bár jó ideje nem vett részt politikai rendezvényeken, és várhatóan sokáig nem is fog részt venni, most mégis úgy érezte: el kell jönnie. Az ellenzéki képviselő tanári éveire emlékezve elszavalta Szép Ernő 1942-ben írt versét, melynek címe: Ne hidd!
"Aki sosem látott tiszta vizet, abban homályos vágy él arról, milyen lehet. Mit gondol azonban az, aki saját erejéből víztisztítót épít, s kiütik kezéből azt?" - kezdte beszédét Orbán Viktor. "Mi az emberiség boldogabb egyharmadához tartozunk, akiknek minden nap jut tiszta víz, néha azonban kutyául érezzük magunkat" - folytatta. Mint fogalmazott, szomjazzuk, hogy tiszteljék emberi méltóságunkat, hogy a velünk vitázók ne a gumibot nyelvén fogalmazzák meg véleményüket, hogy ne köztörvényes bűnözők legyenek a televíziók sztárjai, hogy elmondhassuk véleményünket, és hogy ne fedjék el a jövőt.
Sok ezer embernek jelent fájdalmat a Széchenyi Terv és a gazdahitelek felszámolása, a határokon átívelő nemzettudat visszaszorítása és a történelmi egyházak letörése, a Magyar Nemzet üldöztetése, a Sajtóklub betiltása és a Magyar Rádió műsorainak korlátozása - mondta. "Hiányzik az, amit elvesznek. A hiányok láncolata pedig keserűséget szül" - fogalmazott. "Az új szocializmusban az hiányzik, ami nem vehető meg, mert nem ára, hanem értéke van" - jelentette ki a leköszönt miniszterelnök.
Továbbra is igaz, hogy életünk több, mint a létfenntartásért folytatott küzdelem. Az értékek azonban, amelyek vezérelnek, ma háttérbe szorulnak. "Az elmúlt négy évben az volt a legnagyszerűbb, hogy az emberek nyíltabbá váltak, és egymás felé fordultak" - mondta Orbán Viktor.
A szocializmusról szólva Orbán kijelentette: a történelem során az első olyan rendszer volt, amelynek mozgatórugója az irigység volt, ahol arra törekedtek, hogy a "sikereseket gáncsolják, a kimagaslókat kiszorítsák". Most véget ért a polgári Magyarország "teremtsd magad!"-világa, ahol az állam abban segített, hogy a polgárok építsék fel világukat. "Most a 'tőlünk kaptad!'- világ jön, ahol ajándéknak álcázzák mindenki jogos jussát" - mondta. Hozzátette: az ajándéknak azonban ára van, ez pedig a szabadság. "Azonban nem az a szabadság, amit adnak, hanem az, amit nem vehetnek el" - jelentette ki.
A 12 év alatt felnőtt értékrend tartós, erős, mélyen gyökerező és helyet követel magának - mondta. "Nem akarunk többet, csak ami jár" - tette hozzá. "Nem vitatjuk el azok jogát, akik az új szeleknek hódoló szocialista televíziót nézik, de azon millióknak is joguk van a közszolgálati televízióhoz, akik képviseletében ma itt megjelentünk" - szögezte le. Ehhez olyan médiatörvény szükséges, amely ezen igényeknek eleget tesz, és két, egyenrangú csatornára osztja az MTV-t.
Kérjük az Országgyűlés pártjait, hogy készítsék elő, és terjesszék a Tisztelt Ház elé a törvényjavaslatot - mondta a volt miniszterelnök. "A mi dolgunk, hogy ha ezt nem fogadják el, akkor egy tavaszi népszavazás során jussunk hozzá ahhoz, ami a polgári gondolkodású milliókat megilleti" - tette hozzá. "Vannak közös értékeink, és van közös múltunk. Erőt azonban a közös cél ad."
"Arra is gondolhatnánk, hogy egyszerűen felemeljük ezt az épületet itt a hátunk mögött - mutatott a Magyar Televízió Szabadság téri székházára Orbán Viktor, hozzáfűzve: "de nem adunk ki ilyen jelszót, mert nem szeretjük a lökdösődést és nem vagyunk úgy öltözve".
Mint fogalmazott, a célok elérésétől az áprilisi választások eredménye sem térít el senkit. "Ma is ugyanazon az úton járunk, csak lassabbra fogtuk a léptünket" - mondta. Az októberi önkormányzati választásokról szólva elmondta: a tét nagy, és ideje félretenni az áprilisi választások óta érzett keserűséget. Véleménye szerint a polgári oldalon most nem pártokban, hanem nagyobb egységben kell gondolkodni, hiszen a választás egy fordulója csak egyszer ad lehetőséget. "Most együtt, egységes akarattal kell csatába indulni. Egy a tábor, egy a zászló" - mondta.
Álláspontja szerint el kell mondani az embereknek az igazat. Ilyen, továbbadandó igazságok közé sorolta, hogy a bér- és nyugdíjemelésre valót az elmúlt évek közös erőfeszítései tették lehetővé. Úgy látja, hogy az új kormány nyomasztó médiafölényével sem tudja titokban tartani: véget vet a polgári kabinet nagy ívű fejlesztéseinek. "Visszaesés, átütemezés, lassítás, megszüntetés" - vázolta a jövőt a politikus.
Orbán Viktor beszéde után Kerényi Imre felkérte az összegyűlteket, hogy ülve hallgassanak végig egy dalt, mivel azonban a tiltakozók "nem voltak úgy öltözve", felszólította őket, hogy üljenek a magukkal hozott "balliberális lapra". Mint mondta, az utcán maradt szemetet a rendezvény után önkéntes segítőikkel összeszedik, és az MTV épülete köré helyezik. A tüntetők a magukkal hozott virágokat szintén az MTV épülete köré dobálták, így jelképezve a sajtószabadság eltemetését.
Geösel András - Zimonyi Melinda, Magyar Nemzet Online
Foto: Várhegyi István, Magyar Nemzet Online