A rektori konferencia szeptemberben foglal állást az érettségi és a felvételi kérdésében
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) szeptemberben állást foglal az érettségi és a felvételi ügyében; a cél az, hogy a végzős középiskolások tisztában legyenek azzal, mit várnak el tőlük az egyetemek - közölte a testület elnöke kedden az MTI megkeresésére.
Dátum: 2005-08-02 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:55.609694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Klinghammer István, aki egyben az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, azt követően nyilatkozott erről, hogy tíz rektortársának részvételével konzultációt tartott.
Elmondta, a múlt héten levélben kereste meg a 22 magyarországi rektort azzal a kérdéssel: szükségesnek tartják-e egy rendkívüli konferencia összehívását. Négyen, feltehetően távollétük miatt, nem válaszoltak, tízen nem tartották szükségesnek, a többiek pedig azt mondták, "nem lenne rossz" - tette hozzá, megjegyezve, hogy ezt követően hívta össze a konzultációt.
Elmondta, azt szeretnék, ha szeptemberben a rektori konferencia állást foglalna abban, hogy jövő évi érettséginél az egyetemek mit várnak el: milyen érettségit tegyenek a felvételizők, s hogyan számolják a pontszámot annak érdekében, "hogy ne legyenek ilyen anomáliák, mint most".
A konferencia elnöke a rektoroktól a következő hetekben várja a kérdéssel kapcsolatos állásfoglalásokat, ezeket pedig szétküldi az MRK valamennyi tagjának. Ezt követően augusztus 30-án kerül sor a testület ülésére.
Klinghammer István a személyes álláspontját firtató kérdésre válaszolva azt mondta: úgy látja, az idei érettségi és a felvételi mindenki számára tanulságokkal járt.
"Mindenkinek le kell vonni a következtetéseket", így például a középiskoláknak a felsőfokú érettségire való felkészítés területén, míg a minisztériumnak a férőhelyek számának finanszírozása kérdésében - mondta.
Az egyetemeknek pedig "kristálytisztán" meg kell mondaniuk, hogy a felvételnek melyek a feltételei - húzta alá.
MTI - fideszfrakcio.hu