Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Allergiások a kormányra: fűt-fát ígértek a szocialisták

A szocialisták parlagfű-mentesítést ígértek, eközben azonban jóformán semmit nem tettek a gyomnövény kiirtása, visszaszorítása, illetve az allergiás betegek szenvedésének enyhítése érdekében.


Dátum: 2005-08-02 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:58.577433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanis az elmúlt három évben nemhogy negyedére csökkent volna a parlagfüves területek száma, hanem - a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület legfrissebb jelentése szerint - a parlagfű az idén több területet fertőzött meg, mint eddig bármikor. Ma már hazánk egyike Európa legfertőzöttebb országainak, a gyomnövény az ország 20 százalékán van jelen. Az ÁNTSZ adatai szerint augusztus elején országszerte megjelent a parlagfű pollen, és igen magas a koncentrációja.

Évről évre növekszik az allergiás betegek száma is, már több mint kétmillió ember szenved a növénytől. A parlagfű évente 30-40 milliárd forint kiesést okoz a nemzetgazdaságnak (gyógykezelések, gyógyszerek, táppénz). S minél kevesebbet fordítunk a védekezésre, annál többet kell költeni a gyógyításra.

Vagyis beszéd helyett érdemi lépésekre van szükség parlagfű-ügyben. A Fidesz ezért továbbra is fontosnak tartja, hogy a parlament hosszú késlekedés után végre elfogadja a parlagfű elleni védekezésről szóló törvényt, amelyet a Fidesz frakció már többször is benyújtott a törvényhozásnak, ám azt a kormánypártok rendre lesöpörték az asztalról. A hatékony védekezés megszervezéséhez egyrészt megfelelő hatáskörrel rendelkező egyszemélyi felelősre van szükség. Másrészt a kormánynak a parlagfű-mentesítésre (parlagfűirtás közmunkaprogramok keretében, felvilágosító kampányok stb.) megfelelő, 9 milliárd forintos költségvetési támogatást kell biztosítania.

Budapest, 2005. augusztus 2.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Egészségügyi Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek