Megkezdődött az MSZP gyűlöletkampánya
Könnyű lenne frappánsan azt válaszolni, hogy Újhelyi Istvánnak két napig kellett gondolkodnia azon, milyen mondvacsinált ürüggyel kössön bele a Fidesz elnökébe. Sajnos azonban ennél többről van szó.
Dátum: 2005-08-02 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:12:59.935438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP az elmúlt 15 év legaljasabb, legszégyenteljesebb negatív kampányát indította el az elmúlt hetekben, ami egy évig fog tartani. A hatalom elvesztésétől való félelmükben semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, még a legocsmányabb rágalmaktól sem. Minden alkalmat megragadnak, hogy bemocskolják politikai riválisukat.
Az ügyben a legszomorúbb, hogy demokratának tartja magát egy olyan ember, aki minden alap nélkül antiszemitizmussal vádolja meg egy embertársát. Antiszemitizmussal megvádolni valakit pedig éppen olyan bűn, mint antiszemitának lenni.
Megkezdődött az MSZP gyűlöletkampánya. A kormány és az MSZP az elkövetkező egy évben a félelemkeltés minden formájával élni fog. Mára kiderült, hogy az Interneten felbukkant, Orbán Viktor lejáratását szolgáló kampányterv egy könnyű nyáresti olvasmány az MSZP valóságos negatív kampányához képest. Kétségünk se legyen afelől, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban minden nap lesz valaki, aki tisztességét, emberi méltóságát sutba dobva aljas rágalmakkal illeti majd Orbán Viktort és a Fidesz vezetőit.
Az emberek nyugalomra, normális közhangulatra vágynak, nem háborús állapotokra, amit a legnagyobb kormánypárt most előidéz. Félelmet és gyűlöletet keltő, megosztó közbeszéd helyett kiegyensúlyozott, az ország érdekeit szolgáló politikára van szüksége ma Magyarországnak.
Révész Máriusz
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője
Budapest. 2005. augusztus 2.
fideszfrakcio.hu