Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ASBK vállalná a Malév hiteleit és 10 milliárdos tőkeemelést

Az ASBK Vagyonkezelő Kft. vállalta a Malév teljes, államilag garantált hitelének visszafizetését és 10 milliárd forintos tőkeemelést a nemzeti légitársaságban - közölte a társaság az MTI-vel kedden.


Dátum: 2005-08-02 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:01.709456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cég készségét fejezte ki az ÁPV Rt. felé, hogy a tőkeemelés forrásának igazolásául szükséges pénzügyi garanciát a privatizációs eljárás megfelelő szakaszában biztosítja.

Az ASBK Vagyonkezelő Kft. a nemzeti légitársaság megmentését jelentő magánosítását magyar befektetői forrásból kívánja megvalósítani - hangsúlyozza a közlemény, hivatkozva arra, hogy "egyedülálló módon" rendelkeznek "mindazon szellemi és szakmai potenciállal, amely a Malév Rt. reorganizációjához és szakmai fejlesztéséhez szükséges". Emellett a magyar légitársaságot a fejlesztési igényeknek megfelelő mértékben európai szakmai befektetővel kívánják erősíteni.

Az ASBK immár harmadik fordulóban vett részt a nemzeti légitársaság magánosítására kiírt pályázaton. Ennek tapasztalataira és az alapítók évtizedes légügyi tapasztalataira alapozva rendelkezik azzal az intézkedési tervvel és működési modellel, mely abban az esetben is biztosítja magyar nemzeti légitársaság működését, ha a Malév állami kézben maradva vagy más úton ellehetetlenül - áll a közleményben.

Az ASBK Kft. tulajdonosai és ügyvezetése szerint az ÁPV Rt. igazgatóságának július 28-i határozata, miszerint 30 nappal elhalasztják a döntést a Malév értékesítéséről és a tárgyalást az Air Bridge Rt.-vel kezdik meg "pusztán azt kívánja leplezni és megoldani, hogy a testület nem meri nyíltan felvállalni azt a politikai nyomás hatására kialakult döntést, hogy a privatizációs szervezet az Airbridge Rt.-vel fog szerződni".

A közlemény emlékeztet arra: a Malév részvényeinek értékesítésére kiírt, tárgyalásos eljárás keretében zajló pályázat során, az ajánlattételt követően, az ÁPV Rt. értékelő bizottsága azt a javaslatot terjesztette elő, hogy mivel hasonló értékű ajánlatok érkeztek, az ÁPV Rt. két ajánlattevővel - az ASBK Kft.-vel és az Airbridge Rt.-vel - párhuzamosan kezdje meg - folytassa a tárgyalást. Ez szerintük a versenyt és így az eladói pozíciót erősítő szakmai döntés lett volna, e helyett "azonban úgy látszik politikai döntést hozott a privatizációs szervezet".

Az ÁPV Rt. igazgatósága az eredményhirdetés határidejének meghosszabbítását, azzal indokolta, hogy a tárgyalások két versenyben maradt ajánlattevővel folytatódnak, s az Airbridge Rt.-vel kezdődnek, mert e cég tette a kedvezőbb ajánlatot.

A soron következő tárgyalások során szükséges tisztázni a befektetői vállalások garanciális kérdéseit, annak érdekében, hogy a befektetői szándékok összhangba kerüljenek a nemzeti légitársaság rövid és hosszabb távú üzleti érdekeivel - áll a közleményben.

Két sikertelen privatizációs pályázat után az ÁPV Rt. április 4-én tette közzé a tárgyalásos eljárási felhívást a 3,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű Malév Rt. 99,95 százalékot kitevő részvénycsomagjának eladására.

A tárgyalásos eljárásban 11 befektető jelezte részvételi szándékát, de július 5-én végül három jelentkező adott be kötelező érvényű ajánlatot.

Közülük a kettő maradt versenyben: az Aviation Solution Befektetői Konzorcium (ASBK) Kft., amely kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában van, és a magyar légitársaság megvásárlására alapított Airbridge Rt., amely 51 százalékban magyar magánszemélyek, 49 százalékban Borisz Abramovics, az ismert orosz üzletember tulajdona és amelyet az öt légitársaságot tömörítő orosz AiRUnion, korábban Airbridge Szövetség hozott létre.

Az Airbridge Rt. az ÁPV Rt. döntését üdvözlő, az MTI-hez eljuttatott közleményében megerősíti, hogy a tárgyalások sikeres lezárása esetén a Malév nemzeti státuszát fenntartja, és fejleszti alaptevékenységét az Európai Unión belül és azon kívüli térségekben. Az AirBridge üdvözli a Malév belépési szándékát az Oneworld Szövetségbe, amit semmilyen mértékben nem veszélyeztet az AirUnion, amely szakmai együttműködő partnere és nem tulajdonosa a Malév privatizációján pályázó AirBridge Rt-nek.

A Malév volt vezérigazgatója Kovács Ferenc, az ASBK képviselője korábban az MTI-nek elmondta: a lengyel állami LOT légitársaság érdeklődést mutat a Malév privatizációjában való részvételre, és csatlakozási tárgyalásokat folytat az ASBK-val.

Ahhoz, hogy a Malév megtartsa nemzeti légitársaság státusát, legalább 51 százalékban magyar tulajdonban kell lennie.

A múlt év november 18-án és az idén március 31-én lezárult privatizációs pályázatok eredménytelenek voltak. Az ajánlattevőket a privatizációs szervezet egyik alkalommal sem nevezte meg.

A most végéhez közeledő tárgyalásos eljárással immár harmadszor próbálják meg értékesíteni a magyar nemzeti légitársaságot, amelyet korábban egyszer már privatizáltak, egyszer visszaállamosítottak és egyszer sikertelenül kíséreltek meg eladni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek