Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szadai: a precedensből kell kiindulni az ügyvezető kijelölése kérdésében

A Magyar Rádió ügyvezetőjének kijelölése kapcsán a precedenst kell alapul venni - mondta Szadai Károly, a közszolgálati médium kuratóriumának elnökhelyettese szerda reggel egy tévéinterjúban.


Dátum: 2005-08-03 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:02.643452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Érdemes kiindulni a korábbi helyzetből, gyakorlatból - magyarázta, emlékeztetve arra: a Magyar Rádióban előfordult már, hogy ügyvezetőt kellett kinevezni. Akkor a távozó elnök, Hajdu István "megbízta a két alelnökét azzal, hogy ügyvezető alelnökként lássák el az intézmény vezetését" - idézte fel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Az ő lemondásuk után "megbízták Szijártó István gazdasági igazgatót, a kuratóriumnak, a kuratóriumi elnökségnek sem volt semmilyen hatásköre arra, hogy ebbe beleavatkozzon: nem is avatkozott bele a kuratóriumi elnökség" - hívta fel a figyelmet az akkori történésekre.

A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint az egyszemélyes részvénytársaságok elnöke igazgatóságként is működik, "és mint ilyen köteles gondoskodni a rt. üzemszerű működéséről" - hangsúlyozta.

Szadai Károly megjegyezte, július elején, a Magyar Rádiónak adott interjúban Gellért Kis Gábor kuratóriumi elnök is "azon az állásponton volt, ennek utána lehet nézni, hogy a leköszönő elnöknek van joga kinevezni az ügyvezetőt".

Átmeneti vezetőt azért kell kinevezni a Magyar Rádió élére, mert miközben az intézmény elnökének megbízatása múlt vasárnap lejárt, a kuratóriumnak két nekifutásra sem sikerült az utóbbi hónapokban elnököt választania.

Gellért Kis Gábor, a testület szocialista párt által delegáltelnöke az MTI-nek hétfőn megerősítette álláspontját: e személy megnevezése a kuratóriumi elnökség joga, és továbbra is a koalíciós oldal delegálta tagok által kinevezett Szijártó István gazdasági igazgatót tekinti az átmeneti időszakot menedzselni hivatott tulajdonosi képviselőnek.

Szadai Károly a hétfői kuratóriumi ülés lezárásáról szóló elnöki bejelentést követően megkérdezte a testületet, elfogadja-e két civil kurátor kezdeményezését, hogy Hollós János alelnököt tekintsék a jelenleg elnök nélkül működő intézmény ügyvezetőjének. A javaslatra 15 támogató szavazat és négy tartózkodás mellett mondtak igent a résztvevők.

A rádió internetes honlapja szerint a nagykuratórium döntése után Kondor Katalin, a közszolgálati médium távozó elnöke átadta a Magyar Rádió vezetését Hollós Jánosnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek