Szili: harmonikus emberi, korrekt politikai együttműködés volt Mádl Ferenccel
Szili Katalin, az országgyűlés elnöke szerint az elmúlt három évben nagyon harmonikus emberi és nagyon korrekt politikai kapcsolatok jellemezték együttműködését Mádl Ferenc köztársasági elnökkel.
Dátum: 2005-08-03 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:03.805621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A házelnök - utolsó közjogi méltóságként - tett búcsúlátogatást a mandátuma leteltével a héten távozó államfőnél.
A budapesti Sándor-palotában tartott rövid beszélgetés után Szili Katalin az újságíróknak nyilatkozva elmondta: az elmúlt három évben tudtak olyat alkotni, hogy előbbre menjen a nemzet, az ország.
Véleménye szerint ebben az időszakban Magyarország EU-tagállamhoz illően tudott új horizontot építeni.
A házelnök azt mondta az államfőnek, hogy álláspontja szerint elnökként felülemelkedett politikai hovatartozásán.
Búcsúajándékként Szili Katalin Mádl Ferencnek a parlamenti csengő kicsinyített mását vitte, amelyet -ironikus szavai szerint - ha az elnök megcsörget, ő ott terem. Az államfő a Sándor-palota történetéről szóló könyvet, illetve egy Sándor-palota Emlékérmet ajándékozott Szili Katalinnak.
MTI - fideszfrakcio.hu