Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tárki: Stabil a Fidesz előnye

Az összes megkérdezett körében a Fidesz-MPSZ támogatottsága 30, az MSZP-é 27 százalékon áll. A választásokon biztosan résztvevő pártválasztók 41 százaléka a szocialistákra, míg 46 százalékuk a Fideszre szavazna - derül ki a Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki közös felméréséből.


Dátum: 2005-08-03 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:04.407684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyurcsány-Orbán vita érdemben nem változtatta meg a választók pártpreferenciáit. A teljes sokaságon belül 3, a pártválasztók körében 5, a biztos szavazó pártot választók körében szintén 5 százalékpont a Fidesz előnye az MSZP előtt. Ha most lennének a választások, hárompárti parlament alakulna: a két nagy párton kívül az SZDSZ lépné át az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt - derül ki a Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki által közösen készített felmérésből.

Az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága -április óta változatlan módon - 30, az MSZP-é 27 százalékon áll. Júniushoz képest az MSZP 2 százalékos növekedést mutat. A pártválasztók körében az MSZP támogatottsága szintén két százalékponttal nőtt, míg a Fideszé 1 százalékponttal alacsonyabb az előző felvételhez képest, így a Fidesz előnye ebben a kategóriában 5 százalékpont. Növekedett viszont a választásokon biztosan résztvevő pártválasztók körében a két nagy párt közötti különbség: a szocialisták támogatottsága 1 százalékponttal csökkent (41 százalék), míg a Fideszé ugyanennyivel nőtt (46 százalék).

Júliusban a bizonytalan pártpreferenciájú válaszadók és a válaszmegtagadók aránya az összes megkérdezett körében 35 százalék. A választók negyede bizonytalan a pártpreferenciáját illetően, közülük 30 százalék állítja, hogy részt vesz, 42 százalékuk nem venne részt a következő szavazáson. Az összes megkérdezett körében a választásokon biztos részvételt jelzők aránya 52 százalék, 2001 nyarán ez a mutató 61 százalékon állt.

A Gyurcsány-Orbán vita után az MSZP győzelmi esélyei nőttek az előző hónaphoz képest. Júniusban a kérdésre válaszolók 69 százaléka tippelt a Fidesz, és 29 százalék az MSZP győzelmére. Most a válaszolók 35 százaléka szerint az MSZP, míg 63 százaléka szerint a Fidesz nyerne egy most megrendezendő választáson.

A Gyurcsány-kormány kommunikációs programja egyelőre nem hozta meg a kívánt hatást, az erőteljes kampány ellenére a kormány működésére vonatkozó választói elégedettség indexe nem nőtt. A bizonytalan választói csoportokban nemhogy javult az index, de az előző hónaphoz képest 6 pontos süllyedést mutat. Az ellenzék munkáját az előző hónaphoz képest kedvezőbben ítélik meg a Fidesz és az MSZP-szavazók, de valamivel kedvezőtlenebbül a bizonytalan pártpreferenciájú választók és a válaszmegtagadók.

Gyurcsány és Orbán is két-két ponton kényszerült kisebb veszteségeket elkönyvelni a választói megítélést tekintve. A válaszadók a korábbi eredményekhez képest kevésbé tartják humorosnak, és magabiztosnak Gyurcsányt, míg Orbán Viktor megbízhatóságát és tisztességét osztályozták valamivel kedvezőtlenebbül. Összességében továbbra is Orbán megítélése a kedvezőbb, hiszen indexértékei minden fontosabb jellemvonás tekintetében magasabbak Gyurcsányéhoz képest.

A két politikus választói megítélése a politikusi rokonszenv-adatok alapján is értékelhető. Ezen a téren is Orbán Viktoré a vezető pozíció: a Fidesz elnöke 50 ponttal a lista ötödik helyén áll, míg a kormányfő 48 ponttal a hetedik.

(Forrás: szazadveg.hu)

Kapcsolódó elemek