Szeptembertől újabb adóemelés?
Az előzetes jelzések szerint sem az MSZP, sem az SZDSZ, sem pedig az MDF nem megy el a Fidesz által csütörtökre kezdeményezett négypárti tárgyalásra, de a legnagyobb ellenzéki párt képviselője, Tállai András megjelenik délután kettő órakor az esemény helyszínéül javasolt, gazdasági bizottsági teremben, a Képviselői Irodaházban. Áder János, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a múlt héten kezdeményezett négypárti egyeztetést a parlamenti erők képviselőivel, a vállalkozásokat 2005. szeptember 1-től érintő újabb járulékemelést jelölve meg a tárgyalás témájaként.
Dátum: 2005-08-03 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:05.639227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ahhoz, hogy szeptembertől ne növekedjen újra a vállalkozások terhe, törvénymódosításra van szükség. A parlament rendkívüli ülésének összehívására és a járulékemelés megakadályozására csak akkor van lehetőség, ha azt a parlamenti pártok többsége támogatja" - írta a három meghívott frakcióvezetőnek Áder János. A kezdeményezésről tartott múlt heti fideszes sajtótájékoztatón egyebek között elhangzott, hogy az újabb adóemelés - amelyre vonatkozó jogszabályt az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításának keretében fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége, például a borravaló a megadóztatásával együtt - azt jelentené, hogy ősztől a természetbeni juttatások személyi jövedelemadóval megnövelt összege után kellene járulékot fizetniük a vállalkozóknak. Ha a jogszabály hatályba lép, akkor 1000 forint után 887 forint járulékot kell fizetni, az eddigi 760 forint helyett - fejtette ki Tállai András, aki szerint ezzel a lépéssel éves szinten 8-9 milliárd forintot vesznek ki a munkáltatók zsebéből. Hozzátette, hogy a javaslatot már akkor nyújtotta be költségvetési bizottság, amikor lezárult a parlamenti vita.
Tállai András az MTI érdeklődésére szerdán elmondta, hogy ott lesz a megjelölt időpontban az irodaházban. Hozzátette: ha tényleg nem jelennek meg a meghívottak, az azt jelenti, hogy "kibújt a szög a zsákból", azaz kiderül, hogy a kormánypártok nem véletlenül, hanem tudatosan szavazták meg az emelést röviddel az után, hogy a miniszterelnök ugyanaznap adóteher-csökkentési javaslatot ismertetett a Házban.
MTI - fideszfrakcio.hu